Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. május 16., vasárnap

Magyar Összefogás a Délvidéken

Három szervezet már állított listát, még három újabbra lehet számítani.




A Vajdaságban június hatodikán tartják a nemzeti tanácsi választásokat.  A Magyar Összefogás kampánya javában tart, jelöltjeik naponta három délvidéki települést keresnek fel. Törökkanizsán, a Magyar Összefogás jelöltjei együtt kampányolnak a helyi értelmiségiekkel illetve a civil szervezetek képviselőivel. – Higgyék el, hogy én, aki 10 évig küzdöttem a magyar pártok gondolatai ellen, nincs más választásunk. Vagy összefogunk, vagy elveszünk. Vagy egymást karon fogva erősítjük, vagy pedig el fogunk tűnni. Tehát nincs más választásunk, hogyha valakinek fontos a magyar nemzeti gondolat, annak nincs más választása csak a Magyar Összefogás – hangoztatta Zsoldos Ferenc jelölt. A Demokrata Párt által támogatott Humentis valamint a Magyar Remény Mozgalom a jövő héten kezdi kampányát. Még a jövő héten lehet listát állítani a Magyar Nemzeti Tanácsi választásra. Várhatóan a jelenlegi három lista mellett még újabb hármat állítanak. A jelöltek 35 mandátumért szállnak versenybe.

DunaTV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés