Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. május 3., hétfő

A Király miniszterelnöke

Semjén: széleskörű feladatok általános miniszterelnök-helyettesként
A politikus elmondta, általános miniszterelnök-helyettesként széles feladatkörrel bírhat.




A kettős állampolgárság határon túli magyarok számára történő megadását említette az egyik legfontosabb célkitűzéseként újságíróknak hétfőn Semjén Zsolt, aki az Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi posztot tölthet majd be. A KDNP elnöke megtiszteltetésnek tartja a felkérést, amit örömmel vállalt el. Kifejtette: az általános miniszterelnök-helyettes munkájába várhatóan „minden politikai jellegű feladat” beletartozik majd. Megerősítette, hogy lesz a Fidesz és a KDNP között egy szerződés a kormány működési rendjéről, és ebben mindent részletesen rögzítenek majd. A jövőbeni konkrét feladatairól előzetesen azt mondta: „mindig is foglalkoztam nemzetpolitikai ügyekkel és a jövőben is szívesen teszem ezt”. Kiemelte, a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság biztosítása erkölcsi kötelesség, különösen 2004. december 5-ike, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta. Elmondta azt is, hogy bizonyos egyházpolitikai kérdésekkel is szívesen foglakozna majd, hiszen az egyházak ügye a „szíve csücske”.

DunaTV

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés