Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. május 3., hétfő

Erdély a Magyar Királyság része


Autonómiát követelnek az érmelléki magyarok is

Székelyföldi mintára a partiumi-érmelléki régióban is beszélni kell az autonómia kérdéseiről és sajátos jogállásáról, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vasárnap Érmihályfalván megszervezi az Érmelléki Autonómia Fórumot – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor EMNT-alelnök és Török Sándor, a szervezet Bihar megyei elnöke.


A Bartók Béla Művelődési Házban jelen lesz Tőkés László európai parlamenti képviselő is. „Kilencven évvel Trianon után az EMNT meghirdette gyógyítási programját és ennek a történelmi tettnek lesz a nyitánya ez a fórum” – hangsúlyozta Török Sándor. Hozzátette: autonóm régiót szeretnének létrehozni, melynek megvalósításához az Érmelléki Autonómia Fórum lesz az első lépés. „Ez nem csak az EMNT ügye, nem pártállás kérdése, ez mindenki számára fontos, aki magyar érzületű” – mondta el Török. Szerinte egyforma teher mellett egyforma jogok járnak mindenkinek, ezen autonómia semmilyen negatív hatást nem jelentene a lakosságra nézve, a magyarság megmaradását segítené.

Toró T. Tibor, a szervezet országos alelnöke elmondta: az autonómia és a megvalósításához szükséges kérdések felvetését az EMNT Bihar megyei szervezete kezdeményezte, hangsúlyozva, hogy a székelyföldi törekvések mintájára a Partiumban is hasonló kellene. A kezdeményezők célja megerősíteni és tudatosítani az érmelléki emberekben az autonómiához való jogot, az önrendelkezés iránti igényt. A kezdeményezéshez csatlakozott a Szatmár és Szilágy megyei EMNT-vezetés is. Egy interregionális tervet alakítanának ki, mely közös politikai, kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiát jelentene, így „saját lábon állna” a régió.


„Ezen a vidéken igen nagy arányban laknak magyarok s az autonómia folyamata beilleszthető lenne a decentralizációs folyamatokba. A nyelvi jogok kiterjesztése is megvalósítható lenne, különös tekintettel arra, hogy ez már Európa-szerte elterjedt gyakorlat” – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen elmondták, egy emberekhez közel álló programot szeretnének, melyhez az EMNT adná a keretet. A szervezet azt tervezi, hogy a soron következő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon kéri a kezdeményezéshez az RMDSZ támogatását is. Több oldalról kell „megtámadni” a problémát, hogy az autonómia valósággá váljon – hangsúlyozták. Az EMNT-s vezetők szerint igen fontos az egyezségkötés az RMDSZ-szel és az MPP-vel, hogy a magyar–magyar önös érdekek ne írják felül a közös érdeket.
A körülbelül 90-100 ezer lakosságot számláló Érmellék Székelyföld és Kalotaszeg mellett Erdély „legmagyarabb” kistérségének számít.
(Kitekintő)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés