Archiregnum

A Magyar Királyságban a Jóisten lakozik. Jelenléte annyira áthatja a szívünket, hogy még a Földünk megjelölésére is az Úr nevét használjuk. Úr, uruszág, ország, mondogatjuk királyságunkról. Uradalmakról beszélünk, mint a rendezett élet legkisebb egységéről. A Jóisten lelke van a Föld erejében, a Nap sugarában és a Szél zúgásában! A teremtés, a Mindenség koronája ez a királyság: az Isten országa, a világ legnagyobb csodája! A Mindenhatónak, a Földnek és a Népnek az egységét pedig az Égből alászállott Szent Korona pecsételi meg! Annyira szeretjük az összetartozás égi jelét, hogy egylényegűvé váltunk vele. Bennünk, általunk kelt életre a Szent Korona. Képe minden születő gyermeknek a szívében ott ragyog! Ez a fénylő tökéletesség összefűzi mindazokat akik valaha ebben a királyságban éltek. Az e világi és a mennyei élet összetartozik, mert a Szent Korona Királysága örök életű. Ez az evangéliumra épült ország jelként lebeg Ég és Föld között. A Világ más birodalmai úgy neveznek bennünket Archiregnum, Őskirályság, Főkirályság, Mintakirályság! Ebben a hazában az országos tisztségek viseléséért jár a legmagasabb fizetség, mert az Ország felemelkedése a legnagyobb dicsőség! A határokat és a törvényeket az Úristen jelölte ki, hogy mindenki kövesse az Örök Rendet! A mércét, amellyel a Szent Király megvalósítja a Mindenható tervét Budapesten őrzik örök emlékeztetőül, hogy mindenki emlékezetében tartsa: Mindenki azonos a Jóisten előtt! Az emberek a szerződéseiket a Jóisten papjai és szerzetesei előtt kötik, mert vallási szerződés minden egyezség. Az Isten papjai és szerzetesei életre szóló házasságban élnek, mivel a Jóisten a férfit és a nőt párnak, egynek teremtette! Az igazság szeretete igazgatja ezt az országot, mert az igazságérzet a Jóisten szeretete! Ez az ősi, égi eredetű királyság a Magyar Királyság! Isten és a Szent Korona nevében küzdjünk Nemzetünk felemelkedéséért!

Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

Hiba történt a modul működésében

2010. április 30., péntek

A svéd király születésnapja

Kungens födelsedag firades på Yttre borggården

Fredagen den 30 april firades Kungens födelsedag traditionsenligt med musik och program på Yttre borggården.
Beridnahögvakten rider in på Yttre borggården.
 
 
Ett par tusen personer hade samlats i det vackra vädret för att hylla Kungen på 64-årsdagen.Marinens Musikkår genomförde ett figurativt program, Livgardets Drilltropp gjorde ett exercisprogram, därefter följde Arméns musikkår, salut med 21 skott från Skeppsholmen, högvaktsavlösning och Livgardets Dragonmusikkår.


Kungen tackar för uppvaktningen på födelsedagen.

Som avslutning stod många små barn i kö och lämnade både blommor och teckningar till Kungen.
Drottningen och Kronprinsessparet översåg firandet från en av slottets balkonger. Prins Carl Philip närvarade på Yttre borggården under firandet.

www.royalcourt.se

2010. április 28., szerda

Svéd Királyi Autó

Kungaparet vid Kungsrallyt 
år 2002
Kungaparet vid Kungsrallyt år 2002. Foto: Scanpix

XVI. Károly Gusztáv Svéd Király érdeklődési köre

Bilar


Kungen visade tidigt vad som var hans stora intressen: bilar och verktyg. På femårsdagen, den första som Kronprins, uppvaktades han med en trampbil, murslev, tegelstenar, trädgårdsverktyg och ett ok med två hinkar. Motorintresset har hållit i sig; vid veteranbilsrallyt Svenska Kungsrallyt på Öland kör Kungen med förkärlek en gammal Volvo PV 60, som han fick i 50-årspresent.

Natur, sport och friluftsliv


Ända sedan barndomen har Kung Carl Gustaf tyckt om att vistas i naturen. Friluftsliv och idrottsaktiviteter är favoritintressen. Kungen är en mycket duktig skidåkare. Han har åkt Vasaloppet tre gånger, 1977, 1987 och 1997.
Sommartid ägnar han sig gärna åt båtsport.På det privata sommarslottet Solliden arbetar Kungen med energi i trädgården. Det handlar inte så mycket om blomsterrabatterna utan om grovarbete. Kungen lägger nya vattenledningar, gräver dammar eller gallrar ekskogen.
I Storlien har Kungen en sportstuga, ett arv efter föräldrarna. Efter Prins Bertils död har Kungafamiljen övertagit Villa Mirage i S:t Maxime i Frankrike.

Konst, musik och mat


Kungen är intresserad av konst, musik och mat. Han är medlem av Gastronomiska akademin.Han har på senare år ställt ut delar av Kung Gustaf VI Adolfs och sin privata samling av grafik och har initierat ett flertal musikevenemang på Stockholms slott.

Jakt


Till Kungens fritidsintressen räknas även jakt. Han deltar vartannat år i de kungliga jakterna i Halle- och Hunneberg och årligen i Bergslagen, samt  i klövdjursjakter bland annat på Tullgarn.Se också länk om engagemang i vänstra menyraden på denna sida. 

royalcourt.se

2010. április 26., hétfő

Őfelsége XVI. Károly Gusztáv Svéd Király találkozott II. Albert Monacói Herceggel a Cserkész Világszövetség rendezvényén

Kungen på styrelsemöte hos World Scout Foundation i Monaco

 Kungen välkomnar Prins Albert II av Monaco till galamiddag anordnad av 
The World Baden-Powell Fellowship-stiftelsen. Foto: Gaetan Lucci, AP Photo.

 


Kungaparet tillsammans med Prins Albert II av Monaco och scouter vid The World Baden-Powell fellowship-stiftelsens galamiddag i Monaco. Foto: Scanpix. 
Den 23 - 24 april deltog Kungen i World Scout Foundations styrelsemöte i Monaco.
På lördagen, den 24 april, avslutades kvällen med en galamiddag, anordnad av stiftelsen The World Baden-Powell Fellowshiplänk till 
annan webbplats, öppnas i nytt fönster, vars syfte är att samla in pengar till scoutrörelsen.

royalcourt.se

2010. április 24., szombat

Gödöllői Királyi Kastély

MEGHÍVÓ A KASTÉLYKERT ÁTADÁSÁRA

Időpont: 2010. május 1. 10 óra

A Gödöllői Királyi Kastély barokk épületegyüttese sok tekintetben különlegesnek számít, ezért építése után mintává vált, típust teremtett. De különlegesség az épületet övező kert is, amely több kertépítészeti stíluskorszakot megélt és az átalakítások nyomait máig őrzi. Mint az épületről, sajnos a kastélyt kiegészítő első kertről sem maradtak meg pontos, részletes adatok és ábrázolások a Grassalkovich család levéltárának pusztulása miatt.

Kastélypark


A KASTÉLYPARK
 A XVIII. századi magyar főúri kastélyok kertépítészetére a legerősebb hatást a bécsi közvetítésű francia barokk kertművészet gyakorolta, amely kissé megkésve élte fénykorát hazánkban. Így történt ez Gödöllőn is, ahol egy Felső- és egy Alsókertet alakítottak ki az akkori kertművészetet hűen tükröző igényességgel. A kastély mögött elterülő rész a Felsőkert, amely közel 28 hektár, és nagysága nagyjából megegyezik a XVIII. századival.
Lovasbemutató
A Felsőkertbe a kastély szárnyai által határolt bensőséges hangulatú díszudvarból induló lépcsőkön lehetett kilépni.
A kert két oldalán nyírott gesztenyefasor volt, melynek végében mitológiai témájú szobrok álltak. Ma már csak az egykori gesztenyefasor nyomvonala látható, végében az egykori szobor posztamensével.
A kastélyt építtető Grassalkovich I. Antal a kerten kívül az északnyugati oldalon egy mesterséges dombot létesített, amelyre egy hatszögletű pavilont, az úgynevezett Királypavilont építtette. Itt a kor divatja szerint a magyar uralkodók és hadvezérek arcképcsarnoka kapott helyet.
A királydombbal szemben szimmetrikusan egy L alaprajzú két helyiséges Lövöldeház is épült, oszlopos, timpanonos nyugati oldalát szobor díszítette.
A kastély előtt elterülő rész volt az Alsókert, amely "... négy részre van osztva: virágos kertre, jobbra eső zöldséges kertre, vadaskertre, melyben a kert legmagasabb részén lécekkel elkerített területen a legszebb szelíd dámvadak tenyésztek."
Grassalkovich II. Antal korában, az 1780-as évektől kezdődően már érezhető egy változás a Felsőkert jellegét illetően. Miszerint a drága fenntartási költségeket igénylő franciakertet kezdik átalakítani angol tájképi kertté. Ennek kiteljesedése III. Antal korában volt, miután a herceg kiutazott Angliába, hogy ott tanulmányozza a tájképi kerteket, hogy valami egészen más, valóban mesés parkot hozzon létre. Segítőtársa az igen művelt és botanikus hajlamokat mutató felesége herceg Esterházy Leopoldina volt.
A kor divatja szerint különleges és ritka növényfajokat ültettek, mint például a most is látható páfrányfenyőt (Ginkgo biloba).
1817-ben készült el a főhomlokzat előtt a Rákos-patak vízéből duzzasztott két hattyústó, a hercegnő "mulatópavilonjával" együtt.
(Ezt a két tavat később a királyi időszakban Erzsébet királyné óhajára feltöltötték, az egyiket az 1870-es, a másikat az 1890-es évek elején, mivel a patak már nem tudta kellő vízhozammal ellátni azokat.)

A herceg és hercegnő által kialakított gyönyörű kastélypark adta alapját a királyi időszak mesés pihenőhelyének. "A kastély két belső szárnya által képzett udvarnak mintegy folytatása a Felsőpark, mely szintén elhanyagolt állapotban került a korona birtokába… De a szakavatott kezek csakhamar átalakították virágzó tündérkertté s ma már a műkertek halálos ellensége is csak gyönyörködni tudna e földi paradicsomba… A park elején egy óriási örökzöld fenyőfa teregeti tűlevelű gallyait, melyek egészen a földre hajolnak. Baloldalt hatalmas gesztenyefasor húzódik s a régi törzsek buja hajtásai összefonódnak, hogy még a napsugár sem törhet át rajtuk… Legszebb a park tavasszal és ősszel, mikor a rügy fakad, virág nyílik, s mikor lehull a levél, hervad a virág…."
Ez jól tükröződött a kastély előtt lévő előkertek kialakításánál. Az észak-északkeleti oldalon volt a Király, a déli oldalon a Királyné kertje.
Hogy az uralkodó párt az itt-tartózkodása alatt senki se zavarhassa, a kastély elé, a bástyafal köré sűrűn ültettek lombhullató és örökzöld fákat, cserjéket. A A verandát és a hozzá csatlakozó teraszt szobrok díszítették, az építményt vadszőlővel futtatták be. E terasz hangulatához szorosan illeszkedett a kis előkertben kialakított virágágyás, melybe - a királyné érkezésekor az évszakoknak megfelelően - kedvenc virágait ültették ki. Ugyanitt temették el a királyné két kedvenc kutyáját, amelyek közül az egyik márványtáblája még ma is látható. A királyi időszakban nagy léptékkel kezdődött meg az utak építése. Az Alsóparkot - elhelyezkedéséből adódóan - összekötő közlekedési útvonalak szelték át a kastély, a város és a vasútállomás között. A királyi időszakban létesített bogárhát kiképzésű, gyöngykaviccsal felszórt sétautak mellé hársfákat ültettek, melyeket gondosan ápoltak.
Még ma is látható a Felsőkertben az a családi úszómedence, amelyhez egy fából épült kis öltöző kabin tartozott. A pavilont és környékét egynyári és egzotikus dézsás növényekkel díszítették.
Az 1980-as évekre már tarthatatlanná váló helyzet miatt állami költségvetésből elkezdődött a kastély épületének helyreállítása, és 1994-től fokozatosan a kastélyparkot is rendbe hozzák. A Grassalkovich - kastély együtteshez tartozó Elő- és Felsőkertet természetvédelmi területté nyilvánították. A műemléki rekonstrukció mind az épületre, mind pedig a kastélyhoz tartozó Felsőkertre kiterjed, s a tervek szerint néhány év múlva talán be is fejeződik.

A kastély története


Grassalkovich
Ismeretlen mester:
Grassalkovich I. Antal portréja
A magyarországi kastélyépítészet egyik legjelentősebb, méreteiben is impozáns műemlékegyüttesének építtetője Grassalkovich Antal gróf (1694-1771), a XVIII, században újraformálódó magyar főnemesség jellegzetes alakja, királyi személynök, a Magyar Kamara elnöke. Mayerhoffer András (1690-1771) salzburgi származású építőmester 1735 után kapott a főúrtól megbízást a kastély építésére.
 Kastély
A KASTÉLY GRASSALKOVICH
III. ANTAL IDEJÉBEN
AZ ÚJ ORANGERIE-VEL,
THOMAS ENDER: GÖDÖLLŐ
C. VÍZFESTMÉNYÉN
A kettős U alakú, hatalmas parkkal rendelkező kastély még a század során több bővítésen és átalakításon ment keresztül, mai formáját végül is a XIX. század elején, a Grassalkovichok harmadik generációja idejében nyerte el. Az ekkorra nyolcszárnyúvá terebélyesedett együttesben az urasági lakosztályok és reprezentatív terek mellett templom, színház, lovarda, fürdő és virágház, valamint narancsház kapott helyet.
   
A Grassalkovich család férfi ágának kihalása (1841) után több tulajdonosa is volt a kastélynak, majd 1867-ben vásárlás révén a koronajavak állományába került és az országgyűlés döntése alapján a mindenkori magyar uralkodó pihenőrezidenciájául jelölték ki.
Ebben a korszakban a kastély az önálló magyar államiság egyik szimbólumává vált, s mint rezideális központ, politikai jelentőséggel rendelkezett. 
A királyi időszak évtizedeiben az épületegyüttesen szintén végeztek átalakításokat és bővítéseket. Közülük a lakosztályok komfortosabbá tétele mellett a legjelentősebb az új márványistálló és a hatalmas kocsiszín megépítése, valamint a lovarda átalakítása volt.
 

Föld Napja 2010

Washington, New York, Róma és Mumbai után idén a marokkói fővárosban kezdődtek meg az április 17-24-ig tartó Föld Napja ünnepségek
http://www.sarretinfo.hu/kepek/0904/f__ld.jpg

A negyven éve megrendezett esemény felé idén még több tekintet fordul, hiszen a klímaváltozás körüli viták, a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcs, a márciusi biodiverzitásról tartott konferencia mind-mind bolygónk védelmére hívják fel a figyelmet. Éppen ezért jelenthet fordulópontot a 2010-es év a klímapolitika, az energia hatékonyság, a megújuló energiaforrások terén folytatott kutatások és a zöld munkahelyek teremtése felé vezető úton. A Föld Napját világszerte 190 országban több mint 1 milliárd ember ünnepli. Az idei ünnepségek színhelyéül az Atlanti-óceán partján fekvő Rabatot választották, amely környezeti potenciáljával kiemelkedik Észak-Afrika városai közül. Sőt, egy főre jutó zöld területeinek aránya (amely több mint 20 négyzetméter per fő) duplája a nemzetközi átlagnak! A város parkjai és kertjei az elmúlt évek, évtizedek infrastruktúrális fejlődésének sem látták kárát, hiszen pl. a Chellah erődöt körülvevő kertek még a római időkből maradtak fent. Rabat, fővárossá választása óta is számos zöld területtel bővült, pl. a Nouzhat Hassan és a Belkadir botanikus kertekkel, valamint a Laamoura erdővel, amely fejlesztések - nyilatkozta Fathallah Oualalou, a Rabati Tanács elnöke az Agence Maghreb Arabe Press-nek - a majdnem kétmilliós várost nemcsak az ország fővárosává, hanem környezeti és kultúrális központtá is emelték. A Föld Napja ünnepségek keretében a marokkói főváros tíz környezetvédelmi projektet indít útjára, többek között egy nemzeti csillagvizsgáló megnyitásának tervét is bemutatják a héten.
(kitekinto.hu)

2010. április 22., csütörtök

II. Margit Dán Királyné 70. születésnapja




Panorámafotó


Résztvevők:
Den kongelige familie
Hendes Majestæt Dronningen
Hans Kongelige Højhed Prinsgemalen
Hans Kongelige Højhed Kronprinsen
Hendes Kongelige Højhed Kronprinsessen
Hans Kongelige Højhed Prins Joachim
Hendes Kongelige Højhed Prinsesse Marie
Hendes Kongelige Højhed Prinsesse Benedikte
Hans Højhed Prins Richard zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg
Hans Højhed Prins Gustav zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg
Hendes Højhed Prinsesse Nathalie zu Sayn-Wittgenstein-Berleburg
Hendes Majestæt Dronning Anne-Marie
Hans Majestæt Kong Konstantin
Her Royal Highness Princess Alexia

Kongelige og præsidenter fra udlandet
Hans Majestæt Kongen af  Sverige
Hendes Majestæt Dronningen  af Sverige
Hendes Kongelige Højhed Kronprinsesse Victoria af Sverige
Hans Kongelige Højhed Prins Carl Philip af Sverige
Sa Majesté la Reine Beatrix des Pays-Bas
Son Altesse Royale le Prince  d’Orange
Son Altesse Royale la Princesse Máxima des Pays-Bas
Hans Majestæt Kongen af Norge
Hendes Majestæt Dronningen af Norge
Hans Kongelige Højhed Kronprinsen af Norge
Hendes Kongelige Højhed Kronprinsessen af Norge
Son Altesse Royale le Grand Duc  de Luxembourg
Son Altesse Royale la Grande Duchesse  de Luxembourg
 
http://kongehuset.dk

Székelyföldre látogat a Dalai Láma

Őszentsége Tőkés László Ep-képviselő meghívására érkezik.





Őfelsége I. Levente Apostoli Magyar Király óhaja szerint a Dalai Láma nősüljön meg, mivel a Jóisten a férfit és nőt egynek: párnak teremtette! A Jóisten akarata a Szentatyára, a Dalai Lámára és valamennyi egyházi vezetőre egyaránt vonatkozik! A Dalai Láma magyarországi látogatása után, szeptember 23-án és 24-én keresi fel Csomakőröst, Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját és előadást  tart Sepsiszentgyörgyön.

Tenzin Gyatzo foto 1.jpg
A 14. dalai láma, Tendzin Gyaco
A dalai láma a tibeti buddhizmus gelukpa iskolájának vezetője, az egymást követő dalai lámák egy tulku vonalat formálnak, ami 1391-ig nyúlik vissza. A jelenlegi – tizennegyedik – dalai láma Tendzin Gyaco. Minden második tibeti buddhista szekta elfogadja a dalai lámát Tibet vallási és politikai vezetőjének, és mind a négy iskola vezetője a tibeti hagyományok legfőbb lámájaként ismeri el. Igazából a pancsen lámának magasabb vallási rangja van a dalai lámánál, így a dalai láma inkább átmeneti vezetőnek tekinthető. Ez gyakorlatilag Tibet uralkodójává, valamint államfőjévé tette a pozíció betöltőjét. A dalai láma a fővárosból, Lhászából igazgatta az ország nagy részét. A dalai lámák a hit szerint Avalokitesvara, az együttérzés bodhiszattvájának megtestesülései, akit tibeti nyelven „Csenreszig”-nek neveznek. A bodhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják. Gyakran teszik hozzá az „Őszentsége” megnevezést a dalai láma titulusa elé. A dalai lámáról gyakran azt gondolják, hogy a gelukpa iskola feje, de a pozíciója hivatalosan a Ganden Tripahoz tartozik. 
 
 
A tibetiek a dalai lámát gyalwa rinpocsénak vagy jisinorbunak nevezik. A dalai „óceán”-t jelent mongol nyelven, a láma pedig „újjászületett”-et tibeti nyelven, és az összetételt általában „a Bölcsesség Óceánja”-ként sok szerző félrefordítja. A tényleges titulust a mongol uralkodó Altan kán ruházta Szönam Gyacora 1578-ban, a teljes mongol cím így hangzik: „a csodálatos Vadzsradhara, erényekkel ékes ragyogó óceán”. Szönam Gyaco a Drepung kolostor apátja volt, akit ebben az időben széles körökben a legfőbb lámának tartottak. Bár Szönam Gyaco az első láma lett, aki a dalai láma titulust birtokolta, annak köszönhetően hogy a leszármazási vonalának harmadik tagja volt, a 3. dalai láma-ként vált ismertté, és a titulust azóta a reinkarnációs vonal minden tagja viseli. A két megelőző címet posztumusz adományozták a korábbi inkarnációinak. Az 5. dalai láma, Güsri kán támogatásával, aki Höh Núr mongol uralkodója volt, egyesítette Tibetet.

Felvidék a Magyar Királyság része - Felvidéki várak kulturális lánca





Összefognak a történelmi várak üzemeltetői a Felvidéken. Várútvonalat hoznak létre, amely a tervek szerint az észak-magyarországi Várak Útjával párhuzamosan futna, de néhol kereszteznék egymást. A cél közös: egy nemzetközileg elismert tematikus kulturális út létrehozása. A Füleki vár hivatalosan 10 éve látogatható, évente több mint húszezer turista keresi fel. A várudvar kulturális rendezvények színhelye, a Bebek torony állandó kiállításnak ad otthont.
– Mintegy majd négyszázezer eurónyi összegben sikerült megvalósítani a füleki várban beruházást, konkrét állagmegóvási munkálatokat –  mondta híradónknak Agócs Attila igazgató.
Felvidéken több száz Magyar vár illetve várrom található. Teljesen épen kettő maradt: Bajmóc és Krasznahorka. A várútvonal Kelettől – Nyugat-Felvidékig, Nagymihálytól Nyitra váráig húzódik.
–  A váraknak ez  mindenféleképpen pozitívum, kialakíthatnak közös honlapokat, köztudatba kerülhetnek. Az idegenforgalmat fejleszteni kell. Az érdekszövetség kialakulása nem csak a nagy, múzeumként működő várak hasznára lehet, hanem azokat is segítheti, akik önkéntesként, civil szervezetként kezdtek bele műemlék-felújításba.
Nyomtatás

2010. április 19., hétfő

Beatrix Holland Királynő és a Holland Antillák

Koningin ontvangt delegatie van Aruba en Nederlandse Antillen

Hare Majesteit de Koningin heeft 15 april op Paleis Huis ten Bosch leden van de Staten van Aruba en de Nederlandse Antillen en gedeputeerden van Curaçao en Sint Maarten ontvangen.


 

Koningin opent tentoonstelling ‘Royal Class, vorstelijk reizen’, 14 april 2010 

Utrecht, 14 april 2010: de Koningin opent in het Spoorwegmuseum te
 Utrecht de tentoonstelling ‘Royal Class, vorstelijk reizen’ © ANP, 
foto: Lex van Lieshout.
Utrecht, 14 april 2010: de Koningin opent in het Spoorwegmuseum te Utrecht de tentoonstelling 'Royal Class, vorstelijk reizen'

De tentoonstelling is 15 april voor publiek geopend en duurt tot 5 september.In de tentoonstelling zijn onder andere het rijtuig van Aartshertog Franz Ferdinand en het rijtuig van de Engelse Koningin Adelaide uit 1842 te zien, net als de complete trein van Koningin Maria Pia van Portugal die zij in 1862 cadeau kreeg van haar vader, de Italiaanse Koning Victor Emmanuel II. Ook de rijtuigen van het Nederlandse Koninklijk Huis worden getoond. Zo is de trein van Koningin Juliana en Prins Bernhard te bezichtigen, maar ook een replica van een salonrijtuig uit 1864 die voor Koningin-moeder Anna Paulowna gebouwd is.

http://www.koninklijkhuis.nl

II. Margit Dán Királyné 70. születésnapja

Danmarks folkekjære dronning feires over hele Danmark i dag.
Utenfor Amalienborg slott sto folk tett i tett i håp om å få et glimt av dronningen, som kom ut og tok imot folkets hyllest i formiddag sammen med barn og barnebarn.
Slottsplassen ble raskt fylt opp med folk, og politiet måtte avvise noen av dem som hadde møtt opp, skriver Ekstra Bladet
Mange måtte derfor ta til takke med å hylle dronning Margrethe fra sidegatene.

Ble vekket av morgensang

Deres Majesteter Kongen og Dronningen, og Deres Kongelige Høyheter Kronprinsen og Kronprinsessen var alle til stede under feiringen av Hennes Majestet Dronning Margrethe av Danmarks 70-årsdag i går.
17.04.2010
Prominente gjester fra hele Europa var samlet til gallamiddag på Fredensborg slott i København i går kveld.
Store begivenheter i den danske Kongefamiliens liv feires som regel på Fredensborg, og det er også her fremmede lands statsoverhoder tas i mot og ambassadører til Danmark avleverer sine akkreditiver til Dronningen.

Gallaforestilling torsdag

Kronprinsesse Mette-Marit deltok også i feiringen på torsdag. Da ble Dronningens fødselsdag markert med lunsj i København Rådhus og om kvelden var det gallaforestilling i Det Kongelige Teater.
Forestillingen inneholdt blant annet utdrag fra blant annet Carmen, Valkyrien, Eugen Onegin, Romeo og Julie og Svanesjøen.
Gallaforestilling

2010. április 16., péntek

Dronning Margrethe Alexandrine Þórhildur Ingrid - II. Margit Dán Királynő 70. születésnapját ünneplik Koppenhágában

H.M. Dronningens 70-års fødselsdag den 16. april 2010
H.M. Dronningens 70-års fødselsdag fejres den 16. april med en række begivenheder.
Amalienborg
kl. 12.00
Dronningen og den Kongelige Familie viser sig på balkonen på Amalienborg.
Karettur
kl. 12.40
Regentparret kører i karet fra Amalienborg til Københavns Rådhus.
Ruten for karetturen er som følger:

Amalienborg
Marmorkirken
St. Kongensgade
Kgs. Nytorv
Strøget
Rådhuspladsen (højre om, hvor busserne holder)

Kareten samt aktiviteter i forbindelse med karetturen
kl. 13.00
Modtagelse og frokostreception på Københavns Rådhus.

Underholdning i Rådhushallen.
Sigurd Barret optræder sammen med københavnske skolebørn, Tivoligarden, Musikkonservatoriets Børnekor og Pantomimeteatret.

kl.13.50
Regentparret viser sig på Rådhusets balkon.
Tale ved H.M. Dronningen på Københavns Rådhus (tilgængelig kl. 14.00)
Middag og dans på Fredensborg Slot den 16. april kl. 20.00
Gæsteliste (tilgængelig den 16. april kl. 18.00)

Menu og musik (tilgængelig den 16. april kl. 15.00)

Tale ved H.M. Dronningen (tilgængelig den 16. april kl. 21.05)


1.) A Királynő
 
 
2.) A koronaherceg pár
 
3.) A hercegi pár

4.)

5.)

6.)

 
 7.)
 
 8.)
 
 http://kongehuset.dk
 
 
 

Ő Királyi Felsége Madeleine Svéd Hercegnő - Prinsessan Madeleine

Princess Madeleine Picture Gallery

2010. április 14., szerda

A Király miniszterelnöke


Út nyílt a nemzet felemelkedéséhez

Kiút nyílt a nemzet felemelkedéséhez, a többség szándéka az volt, hogy olyan változás álljon be a politikai vezetésben, amely élhetővé teszi ezt az országot – így értékelték egyházi méltóságok a 2010-es parlamenti választások első fordulójának eredményét. Az emberek komolyan vették felelősségüket, és elmentek szavazni – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az Európa Rádiónak, utalva arra, hogy több mint ötmillió választó adta le a voksát a 2010-es parlamenti választások első fordulójában. A püspök szerint ez azt mutatja, hogy a polgároknak „fontos, mi történik ebben az országban”. Az eredmények ismeretében pedig egyértelmű: sokaknak az volt a szándéka, hogy olyan változás álljon be a vezetésében, amely élhetővé teszi az országot. Bölcskei Gusztáv megnyugtatónak nevezte, hogy „Reménység szerint olyan kormány fog alakulni, amely azokat az értékeket tartja fontosnak, amelyeket mi is fontosnak tartunk”.

Több kereszténydemokrata politikus már az első fordulóban nyert


Több kereszténydemokrata politikus szerzett parlamenti mandátumot már a voksolás első fordulójában, a második fordulóban még hárman méretik meg magukat a párt jelöltjei közül a Fidesz-KDNP színeiben; várhatóan legalább a harmadával nőni fog a KDNP-képviselőcsoport létszáma. A 2010-es országgyűlési választások első fordulójában mandátumot szerzett többek között Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Kalocsán, Básthy Tamás Vas megyében, Firtl Mátyás Győr-Moson-Sopron megyében, Hargitai János Baranyában, Harrach Péter Pest megyében. Karvalics Ottó Somogyban, Nagy Andor Nógrádban, Móring József Attila Somogyban, Michl József Komárom-Esztergomban, Puskás Tivadar Vasban, Rétvári Bence a főváros XI. kerületében és Szászfalvi László szintén Somogyban lett képviselő. Pest megyében mandátumhoz jutott Aradszki András, míg Szabolcsban Seszták Miklós. A XI. kerületben Simicskó István 1857 vokssal kapott többet, mint a szocialista Molnár Gyula kerületi polgármester. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nagy Kálmán áll első helyen 40,62 százalékkal a szocialista Káli Sándor előtt, aki 28,5 százalékot szerzett. A második fordulóban méreti meg magát a főváros XIII. kerületében Spaller Endre, aki 36,37 százalékot kapott. Ellenfele a szocialista Tóth József 44,71 százalékkal vezet, az MSZP-s politikus 2234 szavazattal szerzett többet.A tavaszi országgyűlési választások után várhatóan körülbelül 30 fős KDNP-frakció alakulhat. Jelenleg 162 fős a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetsége, amelyből 23 képviselő politizál kereszténydemokrata színekben. Így várhatóan legalább a harmadával nőni fog a KDNP-képviselőcsoport létszáma. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke korábban megerősítette, hogy az új Országgyűlésben is önálló frakció alakítására készülnek.

KDNP-s politikusok eredményei
Dr. Aradszki András - PEST megye 08. számú egyéni választókerület (Érd)
1. Dr. Aradszki András     FIDESZ-KDNP 54,10 - Mandátumot szerzett
Básthy Tamás, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Vas megye 3. választókerületében (Kőszeg). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Básthy Tamás (FIDESZ-KDNP ) - 65,52 százalék
Firtl Mátyás Sándor, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Győr-Moson-Sopron megye 7. választókerületében (Sopron). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Firtl Mátyás Sándor (FIDESZ-KDNP ) - 57,01 százalék
Dr. Hargitai János, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Baranya megye 5. választókerületében (Mohács). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Dr. Hargitai János (FIDESZ-KDNP ) - 63,98 százalék
Harrach Péter, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Pest megye 1. választókerületében (Szob). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Harrach Péter (FIDESZ-KDNP ) - 55,75 százalék
Karvalics Ottó János (Fidesz-KDNP) Somogy megye 6.vk.
1. Karvalics Ottó János - 52,11 százalék - Mandátumot szerzett
Dr. Nagy Kálmán BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 03 .számú egyéni választókerület (Miskolc)
1. Dr. Nagy Kálmán   FIDESZ-KDNP   40,62
Dr. Nagy Andor, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Nógrád megye 3. választókerületében (Szécsény). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Dr. Nagy Andor (FIDESZ-KDNP ) - 58,73 százalék
Móring József Attila, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Somogy megye 4. választókerületében (Balatonboglár). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Móring József Attila (FIDESZ-KDNP ) - 58,97 százalék
Michl József, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében (Tata). A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Michl József (FIDESZ-KDNP ) - 55,74 százalék
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Vas megye 1.vk.
1. Dr. Puskás Tivadar     FIDESZ-KDNP      57,20 - Mandátumot szerzett
Dr. Rétvári Bence (Fidesz-KDNP) Budapest 15.vk.
1. Dr. Rétvári Bence     FIDESZ-KDNP    54,64 - Mandátumot szerzett
Dr. Semjén Zsolt, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Bács-Kiskun megye 7. választókerületében (Kalocsa) az Országos Választási Bizottság adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Dr. Semjén Zsolt (FIDESZ-KDNP ) - 57,93 százalék
Dr. Seszták Miklós - SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye 07. számú egyéni választókerület (Kisvárda)
1. Dr. Seszták Miklós     FIDESZ-KDNP     52,23 - Mandátumot szerzett
Szászfalvi László (Fidesz-KDNP) Somogy megye 5.vk.
1. Szászfalvi László     FIDESZ-KDNP   60,91 - Mandátumot szerzett

http://semjenzsolt.hu

Vajdaság és Nándorfehérvár a Magyar Királyság része - Elkészült a Magyar Összefogás listája

Elkészült a Magyar Összefogás listája




A VMSZ Nándorfehérváron átadta a Magyar Összefogás listáját. Ezen a leendő Nemzeti Tanács 35 jelöltje van. Közülük tizenhetet a Vajdasági Magyar Szövetség, tizennyolcat pedig egyházak, civil szervezetek és az értelmiség jelölte.A Magyar Összefogás listáját kétezer támogató aláírással együtt adták át a Központi Választási Bizottságnak. A vajdasági magyarok első listája ez, de hírek szerint lesz még legalább három. A Magyar Remény Mozgalom bejelentette, részt vesz a választásokon, a Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is támogat majd egy-egy listát.
 



Nyomtatás

2010. április 7., szerda

Szépművészeti Múzeum Budapest

A Szépművészeti Múzeum állami alapítású és fenntartású országos múzeum Budapesten, épülete a Hősök tere műemlék együttesének része. A múzeum gyűjtőköre az egyetemes művészet, a magyar/magyarországi művészet anyagát átadta a Magyar Nemzeti Galériának, csak néhány magyar művész alkotása található itt (Ferenczy Károly: Archeológia, Rippl-Rónai József). Gyűjteményeiben, melyek az európai képzőművészet minden korszakába bepillantást engednek, a leghíresebb művészek alkotásai is megtalálhatók, műtárgyainak száma jóval meghaladja a százezret.

Fájl:Szépművészeti Múzeum 
éjszaka.jpg

A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Miután a főváros átadta a területet, 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra. Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült, először a neoreneszánsz képtárszárny, utána a klasszicista előépület készült el. A Szépművészeti Múzeum nemzeti gyűjtemény, és története szo­rosan összefügg a magyarországi műgyűjtéstörténetével. Szemben a szerencsésebb nemzetek nagy közgyűjteményeivel, amelyeket többnyire uralkodók évszázadok alatt felhalmozott műkincsei alapoztak meg, ez a múzeum a magyar nemességnek köszönheti létét. A bécsi császári és királyi gyűjteményekből csupán kevés mű jutot­t ide: 1848-ban, Kossuth Lajos rendeletére a budai kamaraelnöki lakást díszítő dara­bokból köztulajdonba vett festmények között volt például Dürer Férfíképmása. A magyar főúri gyűjtemények közül a legjelentősebb az Ester­házy-gyűjtemény volt, amelyet 1870-71-ben vásárolt meg a ma­gyar állam. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtárat, a Szépművészeti Múzeum közvetlen elődjét. Az Esterházyaktól származó rajzok és fest­mények között voltak Leonardo, Raffaello, Correggio, Rembrandt és Tiepolo művei, több száz holland és flamand kép, valamint jónéhány kiemelkedő spanyol festmény: Ribera, Murillo, Goya alkotásai. A Nemzeti Múzeumból került át az Országos Képtárba a jelen­tős reformkori pesti gyűjtő, Jankovich Miklós gyűjteménye, a többi között Jacopo Tintoretto és Andrea Pisano műveivel, vala­mint Pyrker János László egri érsek és velencei pátriárka közel kétszáz da­rabból álló hagyatéka, például Hans Memling, Gentile Bellini, Giorgione, Giovanni Battista Tie­polo és Veronese képeivel. 1872-ben Ipolyi Arnold tudós püspök, a magyar művészettörténet-írás nagy alakja számos korai olasz és német táblaképet adományozott az Országos Képtárnak: Ambrogio Lorenzetti, Sassetta, Sano di Pietro, Michele Pannonio innen származó festményei jól kiegészítették az Esterházy Képtár korai mestereket nélkülöző anya­gát. Ezután a szisztematikus műtárgy-gyarapítás időszaka következett, amelyben az 1884-ben igazgatóvá kinevezett Pulszky Károly tevékenyen vett részt. Pulszky kitűnő érzékkel és hozzáértéssel vásárolt, elsősor­ban Itáliában, de Európa más országainak műkereskedőitől is. Szerzeményei közül kiemelkedő Sebastiano del Piombo és Barend van Orley egy-egy festménye, az olasz freskók sora, valamint számos, főként itáliai szobor. Pulszkynak jelentős szerepe volt a Szép­művészeti Múzeum tervezetének előkészítésében is. Már a mú­zeum új épületébe került Pálffy János gróf ha­gyatéka 1912-ben, többek között Tiziano, Veronese, Petrus Christus, Jacob van Ruisdael, Jan Steen műveivel. Két további gyűjtemény a század elején önálló múzeumként vált közkinc­csé: a jeles pesti gyűjtő, Ráth György múzeuma 1905-től és a Zichy Képtár. Ezek képzőművészeti anyagát az 1950-es évek­ben csatolták a Szépművészeti Múzeumhoz. A Múzeum Schickedanz Albert és Herzog Fülöp által tervezett épületében kezdetben a képtár mellett a nagyszobrászat híres darabjainak másolataiból álló gipszgyűjtemény is helyet kapott. Az eredeti műtárgyak fokozatosan kiszorították a másolatokat a múzeum épületéből. Az ókori művészet emlékeinek gyűjtése 1908-ban kezdődött meg Paul Arndt müncheni gyűjteményéből vásárolt szobrokkal. A kollekció a különböző hazai múzeumokban őrzött antik és egyiptomi műveknek a Szépművészeti Múzeumba kerülésével egészült ki, egy 1934-es törvénynek köszönhetően. A 20. század első felében néhány nagylelkű adomány, mint Delhaes István, Nemes Marcell és Majovszky Pál ajándéka jelentette a szerzeményezés fő forrását. Delhaesnak elsősorban 18. és 19. századi osztrák és német műveket, Nemesnek többek között egy El Greco-festményt, Majovszky Pálnak 19. századi és 20. század eleji, elsősorban francia rajzokat köszönhetünk. A Múzeum 1914-ben vásárolta meg, elsősorban Petrovics Elek igazgató kitartó munkájának köszönhetően, Ferenczy István értékes bronzgyűjteményét, később pedig azokat a műveket, amelyek megalapozták a 19. és 20. századi Gyűjteményt. Az utóbbi évtizedekben többnyire szűkös anyagi keretek között, gondos vásárlások és adományozások révén gyarapodnak tovább a Múzeum gyűjteményei. 

http://vg.hu/lapokkepek/pictures/20100407/26c39af5_szepmuv.jpg





http://www.szepmuveszeti.hu

2010. április 6., kedd

A Király miniszterelnöke

semjen_magyarhirlapinterju201004

A Szent István Király által kijelölt, a kereszténységhez és Európához szabott úton kell haladni – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Szerinte a Jobbik jobb válaszokat kell adjon az ország fejlődésére. A kereszténydemokrata politikus úgy véli: erkölcsi megfontolásból is szükséges, hogy a következő kormány végrehajtsa az elszámoltatást. Mindennél fontosabb azonban a magyar demográfiai növekedés biztosítása, ezért a KDNP a családi adókedvezmények rendszerének ismételt bevezetését javasolja.
– Hogyan tudja majd a leendő, a közvélemény-kutatások alapján vélhetően polgári kabinet visszaállítani az emberek bizalmát a közhatalomban, az államban?
– Ehhez szükséges egyrészt az elszámoltatás, másrészt a különböző szerződések titkos záradékainak nyilvánosságra hozatala. Mindez erkölcsi kötelességünk is. Fontos, hogy az emberek lássák, valójában milyen állapotban van az ország, és azzal is tisztában legyenek, kik a felelősök.
– Nemrég egy konferencián kiemelte a demográfiai növekedés kérdését.  – Mi, kereszténydemokraták, úgy gondoljuk, hogy ez az ország legnagyobb feladata. A KDNP – szó szerint – életcélja a franciáknál már bevált, a családi adózást választhatóvá tevő adórendszer bevezetése. Ma azt mondjuk, hogy adjuk össze a család jövedelmét, és az adóvonatkozásokat osszuk el a család tagjainak számával. A KDNP által javasolt szisztéma erénye az is, hogy azokon segít, akik a gyermekért élnek.


www.kdnp.hu

2010. április 1., csütörtök

Ő Királyi Felsége Madeleine Svéd Hercegnő Tudományos díjakat adott át Stockholmban


Prinsessan Madeleine närvarade vid Kungl. Vetenskapsakademiens högtidssammankomst

Prinsessan Madeleine delar ut Göran Gustafssonprisen till Yi Lou. 
 
Onsdagen den 31 mars närvarade Prinsessan Madeleine vid Kungl. Vetenskapsakademiens högtidssammankomst på Konserthuset i Stockholm.Prinsessan Madeleine delade ut Göran Gustafssonprisen: de största nationella prisen för naturvetenskaplig forskning till forskare inom kvantkaos, regnmoln, molekylär elektronik, genreglering och tarmens immunförsvar. De fem pristagarna delar på 23 miljoner kronor.Årets pristagare är Pär Kurlberglänk till annan webbplats, öppnas i nytt fönster, Bernhard Mehliglänk till annan webbplats, öppnas i nytt fönster, Yi Luolänk till annan webbplats, öppnas i nytt fönster, Johan Elflänk till annan webbplats, öppnas i nytt fönster och William Agacelänk till annan webbplats, öppnas
 i nytt fönster.
Under högtidssammankomsten återlämnade Christer Fuglesang Wargentinmedaljen som flugit med honom runt jorden 240 varv i rymden.

Prinsessan Madeleine tillsammans med pristagarna av Göran Gustafssonprisen.

Medaljen är döpt efter Pehr Wilhelm Wargentin som var astronom och akademiens ständige sekreterare från 1743 till 1783. Senare under högtidssammankomsten förlänades Christer Fuglesang med akademiens Wargentinmedalj i guld för sina insatser som astronaut och för att intressera ungdomar för naturvetenskap. Wargentinmedaljen som varit i rymden kommer ställas ut på Kungl. Vetenskapsakademien.

Christer Fuglesang återlämnar Wargentinmedaljen till preses Svante Lindqvist


Läs mer om Kungl. Vetenskapsakademienlänk till annan webbplats, öppnas i nytt fönster
Läs mer om Christer Fuglesangs officiella packninglänk till annan webbplats, 
öppnas i nytt fönster till rymden

www.royalcourt.se

Keresés ebben a blogban

Hiba történt a modul működésében

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés