A Szent Korona és a koronázási jelvények története és szerepe a 20. században
A Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is
A VERITAS Történetkutató Intézet, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat közös konferenciát szervezett 2018. november 20-án az Országház Főrendiházi üléstermében.
Program:
10.00–10.30 Köszöntő és megnyitó
Áder János, Magyarország (Köztársasági Elnöke) Királyi Kancellárja
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere
Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke
Előadások, I. szekció
Levezető elnök: Szakály Sándor (VERITAS Történettudományi Intézet, főigazgató)
10.30–10.55 Bertényi Iván (ELTE BTK, prof. em.) A Szent Korona a középkorban
10.55–11.25 Pálffy Géza (MTA BTK TTI, tudományos tanácsadó)
A Szent Korona tizenegy hazatérése
11.25–11.50 Hermann Róbert (a Magyar Történelmi Társulat elnöke)
Orsova – Bécs – Pozsony. A koronázási ékszerek útja 1848–1853 között
11.50 –12.05 Ifj. Bertényi Iván (Bécsi Magyar Történeti Intézet, igazgató
A két utolsó királykoronázás
12.05–12.30 Ujváry Gábor (VERITAS, intézetvezető)A Szent Korona-tan a két világháború között
12.30–13.30 Ebédszünet
Előadások, II. szekció
Levezető elnök: Marinovich Endre (VERITAS, főigazgató-helyettes)
13.30–13.55 Hollósi Gábor (VERITAS, tud. főmunkatárs)
A Szent Korona-eszme története és az Eckhart-vita
13.55–14.20 Kovács Kálmán (VERITAS, tud. munkatárs)
A Szent István-i örökség felekezeti értelmezései és az 1938-as emlékév katolikus–református viszályai
14.20–14.50 Glant Tibor (Debreceni Tudományegyetem, egy. docens)
A Szent Korona amerikai kalandja (1945–1978)
14.50–15.15 Ligeti Dávid (VERITAS, tud. munkatárs)
A Szent Korona és Magyarország, 1945–1978
15.15–15.40 Rácz János (VERITAS, tud. munkatárs)
Akiktől Carter elnök is tartott. A magyar emigráció és a Szent Korona hazatérése
15.40–16.00 Zárszót mond: Boross Péter, volt Miniszterelnök
A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye, nemcsak tárgy, de eszme is, hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra - mondta Áder János királyi kancellár a Szent Koronáról rendezett konferencián kedden, az Országházban.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A
Veritas Történetkutató Intézet, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi
és Közművelődési Igazgatósága és a Magyar Történelmi Társulat által A
Szent Korona és a koronázási jelvények története és szerepe a 20.
században címmel szervezett konferencián kiemelte: a magyar
hagyományban régi a meggyőződés, hogy "a Szent Korona sokkal több, mint
egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye".
A Szent Korona
jelentőségének kettősségére utal a konferencia címében a két szó is: a
koronázási jelvények "története és szerepe" - mutatott rá.
Úgy
látja, a szigorúan vett történet fényes pillanatok és viszontagságok
vegyülete, de a Szent Korona szerepe nagyobb és teljesebb, mint "a tárgy
története a születéstől a Parlament kupolaterméig".
A magyar
koronának a sok válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában régen
el kellett volna pusztulnia, "Európa egyik legrégebbi felségjelvénye
azonban megmaradt" - közölte.
Áder János hangsúlyozta: a tudomány
józan érveit figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy "a Szent
Korona megmaradása valóságos csoda", az egyik legszebb közös csodánk,
hogy "a dicső és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt", és
"velünk hordozza a századok minden búját és örömét, minden
megpróbáltatását és újrakezdését". Azt mondta: a korona egy térben
és időben kiterjedt közösség összetartozásának jelképe, államiságunk
szimbóluma, "nemcsak tárgy, de eszme is", hordozza erősségeinket és
gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak,
büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé
tartozásunkra. A 21.
századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha a
tudása is az, "ha nemcsak a korona szent nekünk, de hiteles története is
az". Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett
helyen áll ez a szemlélet, hogy a történészszakma hazai szervezetei
szívükön viselik a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat, és
hogy a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat összegyűjtő
Lendület-csoportjai között is ott találni a Szent Koronával foglalkozó
csapatot - tette hozzá. Áder János azt hangoztatta: hálával kell
gondolni mindazokra, akik az elmúlt évszázadok során a Szent Korona
megmentésében a gondviselés munkatársai voltak, és köszönetet kell
mondani azoknak, akik ma is védik, óvják, kutatják. Megjegyezte: remélhetőleg múltunk alaposabb ismerete több tudást, bölcsességet ad a jövő nemzedékeknek.
A beszéd:
„…mintha az égből szállt volna alá.”
Több mint 500 esztendeje már, hogy valaki ilyen áhítatos szavakkal írt a Szent Koronáról (eredetileg persze latinul).
Tisztelt Konferencia!
Pedig nem volt sem magyar, sem olyan ember, aki az érzelmeket előbbre helyezné az értelemnél. Reneszánsz tudós volt, humanista történetíró. Antonio Bonfini. Itália szülötte.
Egy kívülálló, akit Magyarországra vetett a sors. Egy kívülálló, aki Mátyás királytól kapott megbízást, hogy írja meg a magyarok krónikáját.
Bonfini ebben a műben részletesen beszélt arról, hogy Mátyás milyen küzdelmet folytatott a Szent Korona visszaszerzéséért. A koronáért, amely nélkül – ahogy az uralkodó fogalmazott – „senki sem (volt) nevezhető királynak”, amely nélkül „törvényesen uralkodni nem lehet”-ett.
Bár Bonfini személyesen nem lehetett jelen, a rendelkezésre álló adatok és visszaemlékezések alapján hitelesen számolt be arról a pillanatról, amikor 23 év száműzetés után újra magyar földre ért a Szent Korona. Sopronban három napra közszemlére tették, az emberek ujjongva ünnepelték. Visszatért – nem először, és nem is utoljára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„…mintha az égből szállt volna alá.”
A magyar hagyományban nagyon régi a meggyőződés, hogy a Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye.
A Szent Korona jelentőségének kettősségére utal a mai konferencia címében megbújó két szó is: a koronázási jelvények „története” és „szerepe”.
Történet és szerep. A szigorúan vett történet megannyi fényes pillanat és viszontagság drámai vegyülete.
Ám a Szent Korona szerepe nagyobb és teljesebb, mint pusztán a tárgy története a születéstől a Parlament kupolaterméig. A magyar koronának a megannyi válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában réges-régen el kellett volna pusztulnia. Nagy és erős nemzetek ősi koronaékszerei így vesztek el a múltban.
Európa egyik legrégebbi felségjelvénye azonban megmaradt. Harcoltak érte, ellopták, menekítették, váltságdíjat fizettek érte, elásták, keresték és nem találták, kiváltották, hazahozták.
Magyarok és más nemzetek tagjai is őrizték tisztelettel – vagy bántak vele méltatlanul. Megjárta a bécsi és prágai kincstárat, de a föld mélyét is,egy Orsova melletti ártéri füzesben. Volt katonai benzineshordóban az ausztriai Mattsee mocsarában. Együtt „lakott” az Egyesült Államok aranykészletével a Fort Knox szigorúan őrzött páncéltermében. Utazott hajón, hintón, szekéren és az amerikai légierő különgépén – hogy csak néhányat említsünk a „regényes” utazásokból. A Tanácsköztársaság idején az is komolyan felmerült, hogy a Szent Koronát barbár módon beolvasszák. Csodával határos módon mégis megmaradt.
A tudomány józan érveit figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy a Szent Korona megmaradása valóságos csoda. Az egyik legszebb közös csodánk, hogy a dicső és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt. Velünk hordozta a századok minden búját és örömét, minden megpróbáltatását és újrakezdését.
Szemere Bertalan, a korona 1849-es elrejtője fogalmazott így: „minden más koronáktól jelentékenyen különbözik. Nem puszta ékszer, mellyel akárki fölékesítheti homlokát s király lesz; hanem jegygyűrű, talizmán, mellyel a nemzet el szokta magát jegyezni királyával.”
Kossuth még ennél is tovább ment. Egyenesen azt mondta, hogy a korona nem a királyé, hanem „a nemzet tulajdona”.
Mi pedig hozzátesszük, hogy ebben áll pótolhatatlansága. Egy térben és időben kiterjedt közösség összetartozásának jelképe, államiságunk szimbóluma. Nemcsak tárgy, de eszme is. Hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek. Abroncsa közös sorsunknak. Büszkévé tesz, figyelmeztet a hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.
Tisztelt Tanácskozás!
A történész hivatása hasonlatos a restaurátoréhoz. A finom részletek csak akkor válnak láthatóvá, ha azokat gondos kezek szakszerű mozdulatokkal, nagy alapossággal megtisztítják az idők során rárakódott rétegektől.
A Szent Korona kutatásával sincs ez másképp. A 21. századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha a tudása is az. Ha nemcsak a korona szent nekünk, de hiteles története is az.
Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett helyen áll ez a szemlélet. Jó tudni, hogy a történészszakma hazai szervezetei szívükön viselik a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat. Jó tudni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat összegyűjtő Lendület-csoportjai között is ott találjuk a Szent Koronával foglalkozó csapatot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antonio Bonfini a Szent Korona 1463. évi hazatérését és a soproni bemutatás hangulatát így írta le: „…megszámlálhatatlan sokaság hömpölygött áhítatos szeretettel; megnézte, felismerte és mélységes tisztelettel hódolt előtte.”
Közel 500 évvel később a Magyar Királyi Koronaőrség parancsnoka, aki 1945-ben a koronaékszereket a határon túlra menekítette, így írt: „…meggyőződéssé vált bennem, hogy ez a titokzatos, szent ereklye nem tűnhet el. (…) Az isteni gondviselés vigyáz rá, (…) az mentette meg a történelem legnagyobb válságain keresztül a magyar nép számára, és fogja megmenteni a jövő számára is.”
E szavak arra figyelmeztetnek minket, hogy hálával gondoljunk mindazokra, akik az elmúlt évszázadok során a Szent Korona megmentésében a gondviselés munkatársai voltak.
És köszönetet mondjunk mindazoknak, akik ma is védik, óvják, kutatják.
Remélem, hogy múltunk alaposabb ismerete több tudást, bölcsességet adj a jövő nemzedékek számára! Eredményes tanácskozást kívánok a konferencia minden résztvevőjének.
Áder János királyi kancellár úr az Országgyűlés Felsőházában elhangzott beszéde kapcsán a következőkre kell felhívni a figyelmet:
1.) a Szent Korona királyi korona, tehát a király perszonális személyéhez kapcsolódik
2.) a korona és valamely király (akár hagyományok szerinti) megkoronázása még nem garancia a legitimitásra, mint ahogyan a Mátyás király utáni időkben történt
3.) Őfelsége Levente király nem koronázott királyként uralkodik 2008 óta, melyre számos precedens található a történelemben
4.) Magyarország legitim államformája ma is a királyság
A beszéd:
„…mintha az égből szállt volna alá.”
Több mint 500 esztendeje már, hogy valaki ilyen áhítatos szavakkal írt a Szent Koronáról (eredetileg persze latinul).
Tisztelt Konferencia!
Pedig nem volt sem magyar, sem olyan ember, aki az érzelmeket előbbre helyezné az értelemnél. Reneszánsz tudós volt, humanista történetíró. Antonio Bonfini. Itália szülötte.
Egy kívülálló, akit Magyarországra vetett a sors. Egy kívülálló, aki Mátyás királytól kapott megbízást, hogy írja meg a magyarok krónikáját.
Bonfini ebben a műben részletesen beszélt arról, hogy Mátyás milyen küzdelmet folytatott a Szent Korona visszaszerzéséért. A koronáért, amely nélkül – ahogy az uralkodó fogalmazott – „senki sem (volt) nevezhető királynak”, amely nélkül „törvényesen uralkodni nem lehet”-ett.
Bár Bonfini személyesen nem lehetett jelen, a rendelkezésre álló adatok és visszaemlékezések alapján hitelesen számolt be arról a pillanatról, amikor 23 év száműzetés után újra magyar földre ért a Szent Korona. Sopronban három napra közszemlére tették, az emberek ujjongva ünnepelték. Visszatért – nem először, és nem is utoljára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„…mintha az égből szállt volna alá.”
A magyar hagyományban nagyon régi a meggyőződés, hogy a Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye.
A Szent Korona jelentőségének kettősségére utal a mai konferencia címében megbújó két szó is: a koronázási jelvények „története” és „szerepe”.
Történet és szerep. A szigorúan vett történet megannyi fényes pillanat és viszontagság drámai vegyülete.
Ám a Szent Korona szerepe nagyobb és teljesebb, mint pusztán a tárgy története a születéstől a Parlament kupolaterméig. A magyar koronának a megannyi válságban, trónviszályban, háborús kataklizmában réges-régen el kellett volna pusztulnia. Nagy és erős nemzetek ősi koronaékszerei így vesztek el a múltban.
Európa egyik legrégebbi felségjelvénye azonban megmaradt. Harcoltak érte, ellopták, menekítették, váltságdíjat fizettek érte, elásták, keresték és nem találták, kiváltották, hazahozták.
Magyarok és más nemzetek tagjai is őrizték tisztelettel – vagy bántak vele méltatlanul. Megjárta a bécsi és prágai kincstárat, de a föld mélyét is,egy Orsova melletti ártéri füzesben. Volt katonai benzineshordóban az ausztriai Mattsee mocsarában. Együtt „lakott” az Egyesült Államok aranykészletével a Fort Knox szigorúan őrzött páncéltermében. Utazott hajón, hintón, szekéren és az amerikai légierő különgépén – hogy csak néhányat említsünk a „regényes” utazásokból. A Tanácsköztársaság idején az is komolyan felmerült, hogy a Szent Koronát barbár módon beolvasszák. Csodával határos módon mégis megmaradt.
A tudomány józan érveit figyelembe véve sem túlzás azt állítani, hogy a Szent Korona megmaradása valóságos csoda. Az egyik legszebb közös csodánk, hogy a dicső és kevésbé dicsőséges időkben is társunk maradt. Velünk hordozta a századok minden búját és örömét, minden megpróbáltatását és újrakezdését.
Szemere Bertalan, a korona 1849-es elrejtője fogalmazott így: „minden más koronáktól jelentékenyen különbözik. Nem puszta ékszer, mellyel akárki fölékesítheti homlokát s király lesz; hanem jegygyűrű, talizmán, mellyel a nemzet el szokta magát jegyezni királyával.”
Kossuth még ennél is tovább ment. Egyenesen azt mondta, hogy a korona nem a királyé, hanem „a nemzet tulajdona”.
Mi pedig hozzátesszük, hogy ebben áll pótolhatatlansága. Egy térben és időben kiterjedt közösség összetartozásának jelképe, államiságunk szimbóluma. Nemcsak tárgy, de eszme is. Hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek. Abroncsa közös sorsunknak. Büszkévé tesz, figyelmeztet a hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.
Tisztelt Tanácskozás!
A történész hivatása hasonlatos a restaurátoréhoz. A finom részletek csak akkor válnak láthatóvá, ha azokat gondos kezek szakszerű mozdulatokkal, nagy alapossággal megtisztítják az idők során rárakódott rétegektől.
A Szent Korona kutatásával sincs ez másképp. A 21. századi magyar ember főhajtása csak akkor lehet igazán hiteles, ha a tudása is az. Ha nemcsak a korona szent nekünk, de hiteles története is az.
Jó tudni, hogy a magyar tudományos közéletben kitüntetett helyen áll ez a szemlélet. Jó tudni, hogy a történészszakma hazai szervezetei szívükön viselik a koronázási jelvényekkel kapcsolatos kutatásokat. Jó tudni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatókat összegyűjtő Lendület-csoportjai között is ott találjuk a Szent Koronával foglalkozó csapatot.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antonio Bonfini a Szent Korona 1463. évi hazatérését és a soproni bemutatás hangulatát így írta le: „…megszámlálhatatlan sokaság hömpölygött áhítatos szeretettel; megnézte, felismerte és mélységes tisztelettel hódolt előtte.”
Közel 500 évvel később a Magyar Királyi Koronaőrség parancsnoka, aki 1945-ben a koronaékszereket a határon túlra menekítette, így írt: „…meggyőződéssé vált bennem, hogy ez a titokzatos, szent ereklye nem tűnhet el. (…) Az isteni gondviselés vigyáz rá, (…) az mentette meg a történelem legnagyobb válságain keresztül a magyar nép számára, és fogja megmenteni a jövő számára is.”
E szavak arra figyelmeztetnek minket, hogy hálával gondoljunk mindazokra, akik az elmúlt évszázadok során a Szent Korona megmentésében a gondviselés munkatársai voltak.
És köszönetet mondjunk mindazoknak, akik ma is védik, óvják, kutatják.
Remélem, hogy múltunk alaposabb ismerete több tudást, bölcsességet adj a jövő nemzedékek számára! Eredményes tanácskozást kívánok a konferencia minden résztvevőjének.
Áder János királyi kancellár úr az Országgyűlés Felsőházában elhangzott beszéde kapcsán a következőkre kell felhívni a figyelmet:
1.) a Szent Korona királyi korona, tehát a király perszonális személyéhez kapcsolódik
2.) a korona és valamely király (akár hagyományok szerinti) megkoronázása még nem garancia a legitimitásra, mint ahogyan a Mátyás király utáni időkben történt
3.) Őfelsége Levente király nem koronázott királyként uralkodik 2008 óta, melyre számos precedens található a történelemben
4.) Magyarország legitim államformája ma is a királyság
Kásler
Miklós, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a
világtörténelemben a magyar az egyetlen nemzet, amelynek koronája
nemcsak díszes ékszer, hanem szent szimbólum, az államiság és
függetlenség jelképe, az ország integritásának és szuverenitásának
őrzője, jogrendszerünk forrása és garanciája, történelemformáló erő, a
magyar nemzet reménysége, fennmaradásának és virágzásának záloga. Mint
mondta, a Szent Korona eszme máig nemzetösszetartó erő, amelynek
értelmében az ország és a hatalom nem az uralkodóé, hanem a koronáé,
amelynek része az uralkodó és a nemzet, ketten együtt alkotnak egy
egészet. A Szent Korona jogait a történelem mindig helyreállította, és
ezek a jogok a jövőben sem szűnnek meg - tette hozzá a tárcavezető.
Szakály
Sándor, a Veritas főigazgatója arról beszélt, hogy a magyar
történelemben meghatározó szerepet játszott a Szent Korona, összefogott
egy nemzetet, egy országot, ezért illő méltón megemlékezni róla.
Hermann
Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke elmondta: a Szent Korona
kutatásakor építeni kell elődeink ismeretére, ha szükséges, meg kell
cáfolni, meg kell haladni a következtetéseiket, és módot kell adni az
utódoknak, hogy ugyanezt velünk kapcsolatban is megtehessék.
MKU, keh.hu, demokrata
MKU, keh.hu, demokrata
