Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2009. október 15., csütörtök

Erdély - Mentsük meg a Lónyay kastélyt



Folyamatosan romlik az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély állapota, melynek felújításáról sem a helyi önkormányzat, sem a Szatmár megyei múzeum nem gondoskodik.

Szőcs szerint a kastély szerepel az országos műemlékek listáján, mint kiemelten fontos történelmi örökség, és arról is biztosított, hogy egyáltalán nem szerepel a múzeum leltárában. Az utóbbi 15 évben semmiféle restaurálási munkálatot sem végeztek a kastélyon. Az utolsó kísérletet 1997-ben állította le a kultuszminisztérium.

A várkastély építésének ideje ismeretlen, először 1278-ban említi oklevél. Birtokolta a Kaplony nemzetségbeli I. Jákó, majd fia, I. András, akitől IV. László király – az ellene I. András által elkövetett merénylet miatt – a várat és tartozékait elvette, majd Miklós erdélyi vajdának adományozta. A település 1409-ben mezőváros lett, melyet az erődítménnyel együtt 1429-től Megygyesi Simon és János, 1442-től Móriczhidai Móric birtokolt. Báthori István és András 1493-ban erőszakkal elfoglalták a Móriczhidaiak kihalása után, majd per tárgya lett 1520-ig. A Báthoriak nem lakták, romlásnak indult. Az utolsó Báthori halála után leányágon Lónyai Zsigmond birtokába került, hozzá fűződik a várkastély mai formájának kialakítása. Lónyai Zsigmond 1643-ban meghalt, a birtokot Kemény János erdélyi fejedelem felesége, Lónyai Anna örökölte.

A törökök 1661-es erdélyi hadjáratuk során megpróbálták a várat elfoglalni, de nem sikerült nekik. A szatmári vár német őrségét, akik rettegésben tartották a környéket, 1669-ben Lónyai Anna biztatására megtámadták és nagy részüket levágták. Emiatt Lónyai Annát fej- és jószágvesztésre ítélték, a várat a császáriak 1670-ben felrobbantották. Később Lónyai Anna kegyelemben részesülhetett, mivel az 1673-ban és 1690-ben felvett leltárakban is a fejedelemasszony birtokaként szerepelt a roskadozófélben lévő vár. A várkastély a 20 század elejéig a Teleki Sámuel örököseié volt.

(Történelemportál, Krónika nyomán Szent Korona Rádió)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés