Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2009. szeptember 18., péntek

Ukrajna és Horvátország EU tag lesz

Fájl:Ukraine topo en.jpg

Ukrajna jövő tavasszal kérni fogja felvételét az Európai Unióba, akárkit választanak is januárban államelnökké - legalábbis ez a meggyőződése Andrij Veszelovszkijnak, az ország uniós nagykövetének és helyettesének, Vaszil Filipcsuknak, aki az EUobservernek megerősítette főnökének a Den című kijevi lapban kifejtett álláspontját.

Az unió várakozásaik szerint nem mondhat majd mást, csak azt, hogy rendben, de teljesítsétek a feltételeket. Bármilyen más válasz politikailag felelőtlen és jogilag alaptalan volna - mondta Filipcsuk. A két diplomata nyilatkozatának nyilvánvaló célja, hogy valamilyen válaszra késztesse Brüsszelt, amely az elmúlt öt évben meglehetősen ellentmondásosan viszonyult Kijev uniós törekvéseihez.

Az uniópárti ukránok abban bíznak, hogy ha 2010 márciusában "bejelentkeznek", akkor egy évvel később, éppen a lengyel elnökség idején kellene értékelni a felvételre való érettségüket, Varsó pedig lelkes támogatója uniós tagságuknak. Világbank 400 millió dollár hitelt hagyott jóvá az ukrán bankszektor megerősítésére - számolt be az MTI.

Jobbak a lehetőségei Horvátországnak, amelynek sok évtizedes területi vita után sikerült megállapodásra jutnia az eddig a felvételét blokkoló Szlovéniával. Eddigi ellenfele most szomszédja mielőbbi felvételét sürgeti, mivel ez segítheti gyorsuló gazdasági növekedést.

www.napi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés