Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2009. szeptember 2., szerda

Húsz éves a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

keszlogo


Erdő Péter, Bábel Balázs és Lezsák Sándor is előadást tart a hétvégén Esztergomban, ahol háromnapos találkozóval ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A találkozó mottója: „Jövőnk: a kisemberek koalíciója”, ennek értelmében a KÉSZ együttműködést keres minden olyan szervezettel, mely jobbító szándékkal a közjó érdekében dolgozik.

Az esztergom-budapesti érsek pénteki megnyitója után szombaton az elmúlt két évtized munkájának felidézésével kezdődik a találkozó, az emlékekből pedig alkalmi kiállítás nyílik a Szent Adalbert Központban – közölte Osztie Zoltán. A szervezet elnöke hozzátette: az előadók foglalkoznak majd a demográfia és a nemzetstratégia ügyével, a gazdasági növekedés és az erkölcsös Magyarország létrehozásának feladataival. A találkozón 300 főt látnak vendégül a szervezők. A KÉSZ a legnagyobb keresztény civil szervezet Magyarországon, 84 helyi csoportjában hatezernél több tag található. A szövetség vidéki csoportjai előadássorozatokat, szabadegyetemeket, vitákat szerveznek, és számos településen a keresztény óvoda vagy iskola elindulása is a KÉSZ-csoport kezdeményezésének köszönhető. A szövetség intenzív kapcsolatot tart a Kárpát-medencei magyarsággal.

Forrás: MTI, www.kdnp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés