Karizmatikus, nagy hatású, európai államférfiként ismeri a világ, de vajon eleget tudunk-e II. Rákóczi Ferencről, művének jelentőségéről? R. Várkonyi Ágnes történészprofesszorral a 2003-as emlékév után az ismeretlen Rákócziról beszélgettünk.Három évszázaddal ezelőtt, 1703 nyarán kezdődött el Magyarország és egyben Európa leghosszabb szabadságharca. Az emlékév is igazolta a történészi munka tapasztalatát: ahogy megélt pillanatainkat feltartóztathatatlanul alakítják történelemmé a holnapok, előrejutva az időben egyre újabb arcait fordítja felénk a múlt. 2003 tükrében ifjú századunk is felfedezi Rákóczinak, az államférfinak eddig ismeretlen vagy kevéssé ismert vonásait - kezdi a beszélgetést R. Várkonyi Ágnes.
 | ||||||
| ||||||
Melyek voltak az emlékév főbb eseményei?
Rövid fél év alatt különböző országok kutatói Párizsban, Rómában, Szatmárnémetiben, Eperjesen, Beregszászon, itthon pedig Budapesten és Sárospatakon vettek részt nagyobb szabású nemzetközi konferenciákon. Emellett főiskolák, gimnáziumok, könyvtárak, múzeumok, civil szervezetek rendeztek előadásokat, megemlékezéseket. A Magyar Nemzeti Múzeum igényes időszaki kiállítását követte az Akadémia könyvtárának kézirattára, kamarakiállításán olyan dokumentumokat láthatott a közönség, mint a Magyar Konföderáció eredeti szövetséglevele vagy Lipót császár elfogatóparancsa: a Rákóczi fejére kitűzött vérdíj magas, aki élve kézre keríti, annak tízezer forint, aki halva hozza, hatezer forint üti a markát, de aki hollétét eltagadja, annak "az anyától szopott tej is keserűre fordul"! Sárospatakra, A Rákócziak dicső kora című állandó kiállításra nemcsak a szűkebb régióból, a környező országokból jöttek el rengetegen, hanem megjelentek Yerres, az egykori gosbois-i kolostor szomszédságában emelkedő francia város képviselői is. A határon túli és a hazai középiskolások tanulmányi versenyeken mérhették össze ismereteiket Rákóczi koráról. Pannonhalmán a Cultura Nostra címmel megrendezett versenyen a felkészítő tanárok minden elismerést megérdemeltek. A kisdiákok rajzversenyén érdekes volt látni, hogyan ihleti meg a múlt a jövő generációját. A képek között természetesen legtöbb a csatajelenet, az ismert személyiségek, Esze Tamás, Vak Bottyán, Bercsényi portréi. A lényeg mégis az, hogy az európai és a hazai magas szintű történeti kutatások meghozzák gyümölcsüket, és a társadalom ismerje a történetileg hiteles Rákóczit. A kiegyensúlyozott történetismeretben is - ahogy még Szalay László megállapította - "a tudomány életkérdés". Hiszen a társadalom mentálhigiénéjének része, és nem mindegy, hogy milyen magyar történelem kerül majd be Európa közös történelemkönyvébe.
Beszélhetünk az emlékévnek ilyen értelmű tudományos hozadékáról?
| ||
Feltétlenül. Bár hangsúlyozom, a történetírás időigényes tudomány. Nagy eredmények évek, sokszor évtizedek munkáját követelik meg. Hiányoznak az előző évtizedek kutatói, Benda Kálmán, Benczédi László, Esze Tamás, Heckenast Gusztáv, Takáts László, Trócsányi Zsolt, Wellmann Imre és mások. Az emlékév elsősorban a Rákóczi-szabadságharcra irányította a figyelmet. Arra, hogy a háború az alkotmány védelméért, az ország integritásáért és a korszerű Magyarországért folyt. A nemzetközi konferenciák érzékeltették: új érdeklődés, talán nyitás figyelhető meg a nyugati világ és a szomszédos országok kutatói körében is régiónk történetének e fontos szakasza iránt. Rákóczi, az államférfi műveltsége egyetemes, ő az ország jövőjéről is európai összefüggésben gondolkozott. A szabadságharc a spanyol örökösödési háború részeként bontakozott ki, és a Kárpát-medence minden nemzete még együtt harcolt a magyarokkal az ország szabadságáért. S ha a történelem ad rá időt, a határőrvidék délszlávjaival, a rácokkal is létrejön a megegyezés. Nyugati szerzők, a francia Pierre Chanau, a német Otmar von Aretin, az osztrák Eric Zöllner már évtizedekkel ezelőtt jelezték: a Rákóczi-szabadságharc nyolc éven át lekötött húsz-ötvenezer főnyi császári haderőt, hozzájárult ahhoz, hogy Franciaország viszonylag kedvezően került ki a spanyol örökösödési háborúból. Legfőbb kutatói tapasztalatom, hogy Rákóczi vállalkozását Habsburg-magyar viszonyba zárva nem lehet megérteni. Ezt hangsúlyozták legutóbb Jean Bérangier, Claude Michaud, Oliver Chaline, az amerikai Marcha L. Frey és mások. Anglia és Hollandia politikája is bizonyítja, hogy ami Magyarországon történt, az együtt mozgott az európai változásokkal. Mindemellett a külföldi és a hazai levéltárakban még sok folyóméter dokumentum vár feltárásra, sőt a kiadott forrásanyag sincs maradéktalanul feldolgozva. Sok az ismeretlen terület és a vitatott kérdés. Mivel a különböző álláspontok viszik előbbre a megismerést, reménykedhetünk, hogy az 1976 előtt még eleven, de később megszűnt széles műhelymunka újra elindulhat, hiszen vannak tehetséges fiatal kutatók.
Hogyan lehetséges, hogy egy három évszázaddal ezelőtt lezajlott eseménynek még ma is vannak fehér foltjai?
Ez önmagában is bonyolult történet. 1711 után a hatalom a szabadságharcot önző lázadásnak tanította, különben tiltotta, hogy beszéljenek róla. Az első jelentősebb összefoglalások külföldön, német, francia, angol nyelven jelentek meg (1711, 1717, 1739, 1751). Ma sem tudjuk pontosan, hogy Kultsár István hogyan tudta kijátszani a cenzúra éberségét, tény, hogy 1794-ben Szombathelyen napvilágot látott Mikes Kelemen Törökországi levelek című műve, a fejedelem máig felülmúlhatatlan, szuggesztív erejű portréjával. A professzionális magyar történetírás kiemelkedő személyisége, Horváth Mihály a reformkor hajnalán kezdte beépíteni Magyarország történetébe a Rákóczi-szabadságharcot. Majd Szalay László már európai jelentőségében kezdte feldolgozni. Csakhogy a romantikus felfogás ismert írója, Thaly Kálmán munkáit egészen más irányú elképzelés vezette. Az Akadémia segítségével sok kötet forrást adott ki, de az egész korszakot fényes, hetyke kuruc-labanc csatározásokká stilizálta. Maga írt vagy állított össze korabelinek álcázott kuruc verseket, és ezeket eredeti, bizonyító forrásként használta fel. Az eljárását feltáró irodalomtörténészek, Riedl Frigyes és Tolnai Vilmos munkája ugyanolyan évtizedekig, sőt máig húzódó vitát indított el, mint Szekfű Gyula A száműzött Rákóczi című, 1913-ban megjelent műve. Az elmúlt évtizedek történészgenerációinak ezeken a rétegeken át, ezeknek a gondolati építményeknek a felfejtésén át kellett eljutni a történeti valósághoz.
A népi emlékezet és a hagyomány azonban őrizte Rákóczi emlékét.
Ha egy ország nem beszélheti meg nyíltan, ami vele történt, akkor a hiedelmek, mítoszok, töredékes szóbeszédek szintjein őrzi emlékeit. S ennek megvan a maga értéke, ahogy Herder mondta, nem egészen pontosan, de találóan: a történeti énekek a nép levéltárai. De vannak nagy veszélyei is, ha a hagyomány mellett nincs a forrásokra épített tárgyszerű történetismeret. Gondoljuk meg például: a XVIII. században nyüzsögnek az ál-Rákócziak. Vannak közöttük szép számmal közönséges csalók, hiszen tudják, hogy Rákóczi nevét tiszteli a falvak népe, s nevének puszta hallatára is szívesen ad élelmet, szállást, jó szót. A rodostói bujdosó már régen lehunyta szemét, amikor egy szőlőskert kapuján megjelent egy krétafelirat: "Itt jártam. Rákóczi!" Lázas kivizsgálás, jegyzőkönyvek, irathalmok. Végre kiderült, egy diákcsíny volt. Azt sem feledhetjük, hogy a ma is népszerű "kurucdalok" a XIX. században vagy a XX. század elején keletkeztek. Dallamviláguk, tartalmuk, sőt hangulatuk is messze áll az eredeti történeti énekekétől. Minden ország társadalma érzelmekkel áthatva emlékezik múltjáról, de mellette következetes tudományos munka eredményei alapján is megismeri. Gondoljuk meg, hogy mi a zárómondata Rákóczi 1703 tavaszán kiadott, harcba szólító, brezáni kiáltványának: "mindenben csendes értelemmel legyenek". Mármint a tiszaháti felkelők, ezek a kisemmizett, társadalom alatti létbe taszított emberek.
A török kiűzése után milyen választás előtt állt az ország?
Két nagy kihívás elé kerültünk: milyen legyen az ország berendezkedése, miután a Szent Liga csapatai visszaszorították az Oszmán Birodalom határát a Balkán küszöbére. De arra is választ kellett találni, mi lesz a helye Magyarországnak az éppen átalakuló Európában. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke 1648-ban úgy fogalmazott, hogy ki kell alakítani az európai hatalmi egyensúlyt. Ez hosszú időt vett igénybe, és a folyamat intenzív szakaszát a spanyol örökösödési háború és az északi háború képezte. Mindkettő az erőviszonyok átrendezésével járt. S mint általában a történelem folyamán, alternatív megoldások merültek fel. Az egyik a Habsburg-berendezkedés volt. A másik Rákóczi szabadságharca és állama. Akár sikertörténetnek is nevezhetnénk, hogy a három hatalom alatti lét után, túlélve a török háborút, amikor az ország tizenöt éven át volt egyszerre hadszíntér és hátország, a magyar politika többféle megoldással próbálkozott. A társadalomnak pedig volt ereje, bátorsága új országépítésbe kezdeni.
Vajon a török háborút lezáró karlócai békét miért nem a vesztfáliai béke szellemében kötötték meg?
Nemcsak a török háborút zárta le 1699, hanem a Habsburg-kormányzat magyarországi berendezkedésének a magyar főrendekkel kötött kompromisszumára is pontot tett. Nyilvánvaló lett, hogy ez a kompromisszum nem működik. Törvények és megállapodások biztosították, hogy a magyarok is részt vesznek a békekötésekben. A karlócai béketárgyalásokra mégsem hívták meg a magyarokat. Ahogy Rákóczi Manifesztumában megfogalmazta: "síne nobis de nobis concluduntur", azaz "nélkülünk döntöttek rólunk". A Habsburg- berendezkedés két súlyos következménnyel járt. Az országot betagolták a birodalomba, alkotmányát formálissá tették, megfosztották saját hadseregétől, monopolizálták a kereskedelmet, testületeit, politikusait kizárták a döntéshozás fórumairól. Ugyanakkor a különböző központi rendelkezések, még a javító szándékúak is, mivel az országos viszonyokat nem ismerve adták ki őket a dinasztia érdekében, végsőkig élezték a szociális, gazdasági, vallási ellentéteket. A helyi konfliktusok, felkelések kezelésére pedig a központi kormányzat egyetlen módszert ismert, a katonai megtorlást. A XVIII. század elején a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben polgárháborús viszonyok uralkodtak. Kereskedési lehetőségeiktől megfosztva ezrek veszítették el megélhetésüket, hivatásos katonák kerültek ki az országutakra. Egész falvak népe hagyta el házait az adószedők miatt, mert nem tudta megfizetni a két-három, majd négymillióra emelt adót. Az ország főméltóságai tervek, emlékiratok sorát adták be Lipót császárnak, hogy mi módon lehet működőképessé tenni az országot. Javaslataikra azonban nem kaptak érdemi választ. Rákóczi 1694-ben települt haza. Rendbe szedte, korszerűsítette birtokait, üvegofficinát, papírmalmot, fűrészmalmokat működtetett, és folytatta volna elődei nagyszabású borkereskedelmét. Mint Sáros vármegye főispánja megismerte a reális viszonyokat, és 1699 után szervezkedett. Ismeretes, hogy a szervezkedést leleplezték, s Rákóczival együtt több mint hetven személyt tartóztattak le. A bécsújhelyi tömlöcből sikerült Lengyelországba szöknie, de Bercsényivel együtt minden tervük kudarcba fulladt. Az utolsó lehetőség a tiszaháti felkelők hívása volt.
Mi történik, ha Rákóczi nem fogadja el a felkelők hívását?
Az ország anarchiába süllyed, véres polgárháborúba fullad. Ahogy a kortársak, de Rákóczi is megírta: "pénz nélkül, diplomáciai segítség nélkül, képzett csapatok nélkül vállaltam ezt a nagy ügyet, hogy megmentsem szeretett hazámat a rablók támadásától".
Az ország szegény volt és kimerült. Hogyan lehetséges, hogy nyolc évig kitartottak a szabadságharcosok?
A kérdés hadtörténeti részét Markó Árpád és Perjés Géza már megválaszolta. Két lényeges körülménnyel is számolni kell. Egyrészt államot építettek, lerakták egy korszerű ország olyan alapvető követelményeit, mint a vallási tolerancia, az állandó hadsereg, a fegyvert fogó jobbágyok kiemelése a földesúri függésből, a közhatalmi jobbágyvédelem, a korszerű jövedelemre épített, a nemesi kiváltságot mellőző adórendszer, a merkantilista gazdaságpolitika. Természetesen a gazdasági nehézségek óriásiak voltak. De számításba kell venni, hogy a modernizáció - az újabb értelmezések szerint - nem egyszerűen a gazdaság függvénye, hanem elsősorban gondolkozási attitűd, a szellemi és az anyagi erőforrások minél teljesebb, kreatívabb igénybevételére irányuló módszert, tanulékonyságot, alkalmazást jelent. Rákóczi mozgósítani tudta az ország szellemi tőkéjét, és megszólaltatta az addig néma Magyarországot. A másik körülmény is fontos. Rákóczi és körének az a fajta modernsége, hogy egységben fogták össze a hagyományt és a megújítást, a magyarságot és az európaiságot.
Hogyan jellemezhető ez a modernség?
Sokoldalúan. Rákóczit uralkodásra nevelték. Gyermekkorában az erdélyi fejedelmek hagyományai szerint. Tizenkettedik évétől kezdve együtt tanult a birodalom vezető hivatalokra nevelt fiaival. Kiemelkedő szellemi képességeiről tizennégy éves korában a neuhausi jezsuita gimnázium igazgatója különleges elismeréssel írt. A prágai egyetemen együtt járt a birodalom későbbi elsőrangú nemzetközi diplomatájával, Venzel Wratislav herceggel. Házassága 1694-ben már a politikai pályára készülő ifjú döntése volt. Az erdélyi fejedelmek leszármazottja rokonságba került Európa legtöbb uralkodói családjával. Államépítkezését a folyamatosság és a megújulás kettős feszültsége jellemezte. Sokat idézzük a híres jelszót: Cum Deo pro Patria et Libertate! Hogy mennyire merész politikai program ez, akkor derül ki, ha tudjuk, ezt vésték a kardok pengéjére egykoron az önálló állam megszületéséért harcoló németalföldiek. A XVIII. század hajnalán Rákóczi megfogalmazta: az ország szabadsága csak akkor biztosítható, ha azzal a szomszéd is egyetért. Kijelentése a szabadságharc kezdetén merésznek tűnik: hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és az egész kereszténységnek használni kívánunk. A Habsburg-dinasztia és magyar állam viszonyát angol-holland garanciával az európai háborút lezáró békében látta elrendezhetőnek. Úgy, hogy megőrizze az alkotmányt. A másik jelentős politikai terve, amit 1704-1710 között többször is kifejtett és megpróbált megvalósítani, a közép-európai országok konföderációja volt. Ez nemcsak ezeknek a kis országoknak a békéjét biztosítaná a nagyhatalmak terjeszkedésével szemben, hanem az európai hatalmi egyensúlynak is alapja lehetne. Uralkodásáról szigorú önvizsgálattal Rákóczi így vont mérleget emlékiratában: "Az országot kormányozva cselekedeteimet az igazságosság vezérelte. Jót tettem a szegényekkel [...], a balsorsot erős lélekkel viseltem, a sikerek nem tettek elbizakodottá, a közérdeket a magánérdekeim elé helyeztem, nappalaimat, éjszakáimat pihenés nélkül, munkában töltöttem, megvetettem a gazdagságot, a közjó szolgálatát egészségem, életem, családom gyarapodása elé helyeztem. Adott szavamat szentül megtartottam."
hetivalasz.hu, Szederkényi Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése