Vénusz

Óceánok hullámzottak egykor a Vénuszon?

A bolygó déli féltekéjének új térképe alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a Vénusz egykoron sokkal jobban hasonlíthatott a Földre: felszínén óceánok voltak.


A kutatók évek óta vitatkoznak arról, hogy boríthatta-e óceán egykor a Vénusz felszínét vagy sem. Egyesek szerint a bolygó túl közel van a Naphoz, vagyis éghajlata túl forró ahhoz, hogy a pára kondenzálódjon a légkörben, csapadékként a felszínre jusson, és ott összegyűljön. Más kutatók szerint a Vénusz történetének első 600 millió éve során a felszíne egy részét valóban óceán borította. Két amerikai kutató David Grinspoon és Mark Bullock tavalyelőtt a bolygó korai fejlődését modellezve arra a következtetésre jutott, hogy a Vénusz akár egymilliárd éven át is képes volt megtartani az óceánt.

A Vénusz ma nagyon más mint a Föld

A Live Science tudományos hírportál beszámolója szerint a térképet ezernél több olyan felvétel alapján szerkesztették, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) Vénusz-szondája, a Venus Express készített 2006 májusa és 2007 decembere között. Ez a térkép nagy segítséget jelenthet a csillagászoknak annak megfejtésében, hogy a Vénusz, amely méretében oly hasonlatos a Földhöz, miért fejlődött ennyire eltérően. Mivel a Vénusz felhőkbe burkolózik, felszíne normális optikával nem figyelhető meg. A Venus Express azonban az infravörös fény meghatározott hullámhosszát alkalmazta, amely „átlát” a felhőkön. A radarrendszereket már a múltban is használtak, hogy feltérképezzék a bolygót, a Venus Express azonban az első szonda, amelynek felvételei a sziklák kémiai összetételéről is szolgálnak adatokkal. Úgy tűnik, a legújabb eredmények alátámasztják azokat a feltételezéseket, hogy Vénusz jelenlegi felföldi régiói a bolygó valamikori kontinensei voltak, amelyek partjait egykor óceán mosta. „Az új térkép nem szolgáltat konkrét bizonyítékokat. Az egyetlen, amit jelenleg tudunk, hogy a fennsíkok sziklái másként néznek ki, mint a felszín egyéb részei" – fejtette ki a térképészeti munkát irányító Nils Müller, a Münsteri Egyetem munkatársa, aki szerint valószínűleg gránitsziklákról van szó. Az 1970-es és ’80-as években nyolc szovjet leszállóegység (Venyera) landolt a Vénuszon, ám a leszállási hely távol esett a fennsíkoktól. A leszállás helyén csupán bazaltszerű kövezetet találtak a felszínen. Az új térkép tanúsága szerint a Phoebe-fennsík és az Alfa Régió plató felszíne világosabb, s idősebbnek tűnik, mint a bolygó területének döntő többsége. A Földön ugyanilyen világosabb képet ad a kontinensek alapját képző gránit, amely a legelterjedtebb mélységi magmás kőzet.

Régen hasonló volt a Földhöz?

A gránit a földtörténet őskorának elejétől képződött, a magmából kristályosodott ki a földkéreg magasabb régióiban – vagy mélyebben, a kőzetek újraolvadásakor. Lemeztektonikai folyamatok segítették elő képződését, s vulkanikus tevékenység révén került a felszínre. A Földön a kontinensek fölött a földkéreg összetétele gránitos szerkezetű, és jóval idősebb, mint az óceánok alatt elhelyezkedő, sötétebb bazaltos kéreg. Mindez a lemeztektoniai folyamatok eredménye, s úgy tűnik, a kép a Vénuszon is hasonlatos. „Amennyiben gránit van a Vénuszon, a múltban óceánnak is kellett lennie a felületén, és bizonyosan lemeztektonikai mozgások is lejátszódtak" – jelentette ki Nils Müller. A német kutató szerint egyetlen módon lehet kideríteni, hogy a fennsíkok egykor kontinensek voltak-e: leszállóegységet kell küldeni a Vénusz egy magasabb régiójára.

geographic.hu