Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. augusztus 20., péntek

Kárpátalja a Magyar Királyság része - Szent István Király-napi megemlékezések Kárpátalján

Szent István Király-napi megemlékezések Kárpátalján
Reményekkel tekintenek a magyar nemzet Kárpát-medencei újraegyesítése elé.




Kárpátalja magyarsága az idén is több helyszínen, ünnepi rendezvényekkel emlékezett meg Szent István Királyról, a magyar állam alapítójáról. Beregszász magyarsága pénteken misével és, a hagyományokhoz híven, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), valamint a Bereg-vidéki Magyar Kulturális Szövetség (BMKSZ) szervezésében tartott rendezvénnyel méltatta a nemzeti ünnepet a város római katolikus temploma előtt álló Szent István Király-szobornál. Ünnepi beszédében Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász polgármestere, István királynak a magyarság Európába való beilleszkedésében játszott történelmi szerepére utalva hangsúlyozta, hogy Kárpátalja magyarsága reményekkel telve tekint a magyar nemzet határok fölötti újraegyesítése elé. A helyi magyar közösség jelenlegi helyzetéről szólva a politikus a közeljövő legfontosabb feladatának a magyar szervezetek összefogását nevezte az októberre kitűzött ukrajnai helyhatósági választások előtt. „A magyar szervezeteknek nem a saját érdekeiket, hanem az ukrajnai, s ezen belül a kárpátaljai magyarság egészének az érdekeit kell képviselniük. A magyar érdekek hathatós védelme és képviselete érdekében, közös fellépéssel minél több magyar képviselőt, polgármestert kell bejuttatniuk ősszel Kárpátalja-szerte a helyi önkormányzatokba” – fogalmazott. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományosan Aknaszlatinán, a helyi római katolikus templom kertjében felállított Szent István-szobornál pénteken tartotta meg augusztus 20-i központi rendezvényét. A megemlékezésen Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke mondott ünnepi beszédet, aki Szent István Király államalapító tevékenységét méltatva úgy fogalmazott: „nekünk újra kell építenünk a magyarságunkat”. Beszédében ő is kitért az októberben esedékes kárpátaljai önkormányzati választásokra, arra szólítva fel a kárpátaljai magyarokat, hogy a voksoláson kizárólag magyar pártok jelöltjeire szavazzanak. Ungváron a helyi magyarság késő délután a várban - a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében - ökumenikus szertartással és ünnepi rendezvénnyel emlékezik meg Szent István királyról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés