Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. november 16., kedd

Magyarok Világszövetsége - Felavatták a Nemzet székelykapuját

November 14-én, vasárnap délben, római katolikus szentmise és református istentisztelet után Kenderesen, tavaszias időben, verőfényes napsütésben felavatták a Nemzet székelykapuját.
 
 

Az udvarhelyszéki motívumokkal díszített, festett székelykapu felavatásán jelen voltak annak székely harisnyába öltözött faragói, akiknek felmenői 70 évvel ezelőtt 7 nap, 7 éjszaka alatt készítették el a most felállított kapu eredetijét Észak-Erdély visszatérése alkalmából . Jelen volt az a négy szervezet – Történelmi Vitézi Rend,  Magyar Tengerészek Egyesülete, Kenderes Város Önkormányzata –, amelyek a Nemzet székelykapujának felállítását egy évvel korábban kezdeményezték. Jelen volt a Magyarok Világszövetségének küldöttsége és annak elnöke, mely szervezet a már veszettnek hitt ügyet két hónappal ezelőtt felkarolva eredményes gyűjtést szervezett a nemzet becsületének megmentésére. Jelen volt és megáldotta az avatandó kaput Cseh Judit református lelkipásztor, majd azt felszentelte Gulyás Zsolt római katolikus plébános.
 

A rendezvény elején a Magyarok Világszövetsége Elnökségének három tagja: v. Hompoth Zoltán, v. Oláh István, v. Szotyori Nagy Áron felolvasták annak a mintegy ezer adakozónak a nevét, akik a Magyarok Világszövetsége elnökének felhívását követve adományaikkal lehetővé tették a Nemzet székelykapujának Kenderesen történő újraállítását. A rendezvény felejthetetlen pillanatait szolgáltatta Petrás Mária moldvai csángó származású ének- és szobrászművész, aki csengő hangon énekelte a Himnuszt, a Székely himnuszt és az ősi Székely himnuszt. v. Bogdán Péter, Kenderes volt polgármestere a kapu történetét ismertette, megköszönve a kezdeményező szervezetek fáradozását, és elévülhetetlennek nevezte a Magyarok Világszövetségének érdemeit.
 

Ennek jegyében utolsó szónokként Patrubány Miklóst, az MVSZ elnökét szólították, aki köszönetet mondott az Úrnak, hogy ezt a szép napot megengedte, az adakozóknak és a szervezőknek, hogy lehetővé tették. Kiemelte a felavatás előtt álló székelykapu különlegességét, mely a székelyek és a magyarok felbonthatatlan együvé tartozásában ölt testet, és kifejtette, hogy a székelykapu számára az ősiség, a méltóság és az erő együttes megtestesülése, más szóval maga az örök élet.
(MVSZ Sajtószolgálat nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés