Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. november 16., kedd

Erdély a Magyar Királyság része - Erdélyi Magyar Ifjak

Mintegy negyven szervező részvételével értékelték ki a hétvégén Gyergyószentmiklóson az augusztusi VI. EMI-tábort, egyértelműen sikeresnek könyvelve el azt. A szervező csapat máris nekifogott a VII. tábor megálmodásának.
 

Ami már biztos, az az, hogy a következő EMI-táborra augusztus 10-14. között kerül sor a már megszokott helyszínen, a Hétvirág panzió területén. A tábor gyergyói partnerei megerősítették: a szervezők jövőre is számíthatnak az együttműködésre. A programok és sátrak tekintetében csak olyan mértékű változásra kell számítani, mint eddig: a szervezők folyamatosan igyekszenek bővíteni a kínálatot. 2011-ben, népszámlálási év lévén, kiemelt hangsúlyt kap majd e téma, és a tervek szerint a táborban folytatódik az idei évben elkezdett természeti katasztrófával kapcsolatos képzéssorozat, melybe szakembereket is bevonunk - írják a szervezők.
További részletek hamarosan a honlapon: www.emitabor.hu/erdely.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés