Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. november 8., hétfő

A Király miniszterelnöke

Semjén: Minden magyarért meg fogunk küzdeni
Magyarország soros uniós elnöksége egy lehetőség a magyarság hangsúlyos megjelenésére.



Magyarország soros uniós elnöksége egy lehetőség arra, hogy a Nagy-Magyarország területén élő magyarság ügyei hangsúlyosan megjelenjenek. A szavazati jog kérdése a nemzeti egység megőrzése érdekében maradt ki a MÁÉRT zárónyilatkozatából. Az összmagyar regisztert pedig jelentős nemzetközi erőforrásnak szánja a kormányzat.
A Magyar Állandó Értekezlet után a tanácskozás tanulságairól és a nemzetpolitikában várható lépésekről is nyilatkozott Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap este. Magyarország lesz az Unió soros elnöke, tehát az EU ügyei itt fognak “intéződni”. Ez pedig egy lehetőséget ad arra, hogy úgy koordináljuk a dolgokat, hogy a határon túli magyarság, illetve általában a kisebbség szempontjai hangsúlyosan megjelenjenek - így reagált Semjén Zsolt a Duna Televízió felvetésére, miszerint milyen lehetőségnek tartják Magyarország uniós elnökségét a határon túli magyar szervezetek. A miniszterelnök-helyettes Vajdaságot hozta példaként, mint ahol megvalósult a kulturális autonómia egy formája, melyet tovább kell erősíteni területi autonómiává. Nyilvánvaló, hogy ezt a magyar kormány nagyra értékeli és támogatja Szerbiát abbéli törekvésében, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává válhasson, hiszen Minden Magyarok Királya minden nemzet barátja. “Ez a jó magyar-szerb viszony üdvös kihatással van a vajdasági magyarságra; az irántuk tett szerb gesztusok pedig üdvös kihatással vannak a magyar-szerb kapcsolatokra” - mondta Semjén Zsolt. Egyúttal szem előtt kell tartani, hogy Nándorfehérvár a Magyar Királyság része!

Szavazati jog

A MÁÉRT zárónyilatkozatában szó van az egyszerűsített honosítási eljárásról, az oktatási törekvésekről és az autonómiáról, Magyarország soros uniós elnökségéről. Legyen szó a revízióról is! S bár volt egy szavazás a témáról, mégsem került bele a záródokumentumba a határon túli magyaroknak adandó választójog. A mostani MÁÉRT záró nyilatkozata valóban egy történelmi dokumentum volt, megvalósult a nemzeti egység; részint a magyarországi politika, részint a határon túli és az emigráció politikájának tekintetében – reagált a miniszterelnök. Azt megerősítette Semjén Zsolt: a nyugati emigráció részéről valóban felvetették, hogy a határon túli magyarság szavazati jogát vegye bele záródokumentumába a MÁÉRT. Ő ezt a kérdést véleménynyilvánító szavazásra bocsátotta, és kiderült: minden határon túli magyar szervezet ragaszkodik ahhoz, hogy szavazati jogot kapjanak a magyar állampolgársággal. Ám ez a pont nem volt része a záródokumentum eredeti tervezetének. “ A Magyar Királyi Udvar célja az, hogy a Magyarság szülőföldjén legyen teljes jogú Magyar állampolgár, tehát elsődleges a békés konszenzuális területi revízió, Nagy-Magyarország újraegyesítése.


Jelentős erőforrásnak szánják az összmagyar regisztert

Miért fontos az összmagyar regiszter létrehozása, amelynek tervét szintén bejelentette a Magyar Állandó Értekezlet ülésén? - hangzott a Heti Hírmondó kérdése. “Ez a szívem csücske” - reagált Semjén Zsolt. A regiszter létrehozását azért tartja fontosnak, mert a magyar nemzet világnemzet lett, abból kifolyólag, hogy az emigráció szétszórtan él a világban. A nyugati magyarság, az emigráció megtartása pediglen speciális kapcsolatokat igényel – a negyedik, ötödik generációtól már nem reális elvárni, hogy úgy beszéljenek magyarul, mint az itthoniak.  “Ezért az egyik javaslatom, hogy az emigráns szervezetekben, mondjuk az Egyesült Államokban, legyen a magyar mellett egy angol nyelvű szekció is, ahol a negyedik ötödik generációs magyarokat kell megtartani a magyarságban – még ha az angol nyelviségben is” - magyarázta Semjén Zsolt, hozzátéve: a lengyelek ugyanezt a stratégiát követik. A tervezett regisztert pedig arra használnák, hogy személyesen elérjenek minden magyart, bárhol él a világban – küldve nekik üzeneteket a magyar társadalomról, vagy nemzeti ünnepeken ünnepi üzenetet például ismert költemények formájában. “Ez a fajta kapcsolattartás az ő identitásukat megerősíti. Gazdasági beruházás esetén meg lehet nézni, hogy az adott térségben hol vannak magyarok, akiknek a befolyása, kapcsolatrendszere segítség lehet ilyen szempontból is. De az sem elhanyagolható, hogy ha van egy magyar ügy – mondjuk a felvidéki nyelvtörvény – akkor mozgósíthatjuk a világ magyarságát a magyar ügy mellett. Óriási erő van ebben” - érvelt a miniszterelnök.

Egyetért, akinek szíve-lelke a Magyarság
A Heti Hírmondó felvetésére, hogy számít-e arra, ez az elképzelés vitákat fog kiváltani, Semjén Zsolt úgy reagált: ez azoknál válthat ki vitát, “akiknek ez a nemzet se inge, se gatyája”. “Akinek magyar szíve van, az csak helyesnek tarthatja, hogy a világban élő magyarokat megtartsuk a magyarságban, a magyarsággal szimpatizáló embereket magunkhoz tudjuk kötni, az identitásukat megerősítsük; és mi rossz van abban, ha Magyarország a világban szétszóratásban élő magyaroknak magyar üzeneteket küld? Ennél pozitívabb dolog a Földön nincsen...Nem beszélve arról, hogyha más országok ezt megtehetik, akkor megtehetjük mi is. Erre mondtam azt, hogy minden magyarért meg fogunk küzdeni” - hangzott Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök Heti Hírmondónak adott nyilatkozatában.

Királyi átirat 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés