Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2013. december 20., péntek

Főhajtással tisztelegtek Szent István Királyra a Nemzeti Emlékhelyen


A 2013-as Szent István Király Emlékév ünnepi záró programja pénteken délután a Nemzeti Emlékhelyen volt, ahol a tisztelgő főhajtáson a város és a megye vezetői mellett jelen volt Áder János királyi kancellár is. Az ünnepi műsor után a résztvevők dobosok vezetésével sétáltak végig a megújult Fő utcán. Útjuk során a Szent István életét bemutató, házfalakra vetített diaképek kísérték őket, míg megérkeztek a Vörösmarty Színházba.

 
Pénteken délután 16 órakor Szent István Király sírjánál több mint ezer fiatal részvételével kezdődött meg a 2013-as Szent István Emlékév záróünnepsége. Az eseményen részt vevők Vakler Anna népi énekes és Cserhalmi György Kossuth-díjas színművésznek tekinthették meg ünnepi műsorát.
 
 
 Ezt követően Áder János királyi kancellár, a város, a megye és a történelmi egyházak vezetői is mécsest helyeztek el államalapító királyunk sírjánál.
 
 
Az ünnepség végén a résztvevők a Fehérvári Dobzenekar és a hagyományőrzők zenés felvonulásával közösen sétáltak át a Vörösmarty Színházba a megújult Fő utcán. Közben az augusztusi ünnepségek idején már megcsodált, Szent István Király életét bemutató fény utcát is újra megtekinthették az eseményen megjelentek.
 
 
A Nemzeti Emlékhelyen tartott tisztelgő főhajtás után a 2013-as Szent István Király Emlékév záró gálája következett a Vörösmarty Színházban, ahol Magyarország királyi kancellárja köszöntötte az Emlékévet és a fehérváriakat.
 
http://www.szekesfehervar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés