Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2013. december 13., péntek

Antall József miniszterelnök úr öröksége ma is ható erő




A kormányfő szerint az országot felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő. A néhai miniszterelnök tiszteletére rendezett pénteki emlékülésen, az Országházban a miniszterelnök úr azt mondta: a magyar parlamenti demokrácia intézményei Antall József áldozatos munkájának köszönhetően szilárdultak meg. Antall Józsefnek jutott az a feladat, hogy felébressze Magyarországot - jelentette ki a kormányfő. A rendszerváltásnak a közgondolkodásban is meg kellett történnie.



Fotó: Botár Gergely

Beszédében felidézte a néhai kormányfő híres kijelentését, amely szerint lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd ezzel kapcsolatban kifejtette: "miközben itthon és a határon túl honfitársaink joggal érezhették, hogy a nemzetről való gondolkodásban végre bekövetkezett a régóta várt fordulat". Úgy állították be őt mint egy területi revíziót akaró politikust - elevenítette fel. Antall József és kormánya egy olyan szituációba került, ahol úgy tűnt, úgy kell cselekedni hogy hosszú távon az egész nemzet nyerhessen - értékelte a miniszterelnök.


Fotó: Botár Gergely

Nemcsak "az emlékezetünkben élő emberről és államférfiról beszélhetünk", hanem arról a két évtizedes korszakról is, amely az ő hivatalba lépésével kezdődött, és az új alaptörvény elfogadásáig tartott. "Ma már rendelkezésünkre áll egy olyan történeti távlat, amely tükrében jól kivehetőek az 1990-es rendszerváltoztatás legjelentősebb mozzanatai" - közölte. Összegzése szerint Magyarországon létrejött egy sokra hivatott demokrácia, amelynek értékrendszerét Antall József úgy zárta magába, és úgy tartott ki mellette évtizedeken keresztül, "ahogy egy őssejt őrzi meg az emberi szervezet számára az újrakezdés és az öngyógyítás képességét". "A gondviselésnek köszönhető, hogy ez az őssejt visszakerülhetett a magyar politikába, hogy elősegítse a magyar nép és a magyar nemzet gyógyulását" - mondta.


Fotó: Botár Gergely

Beszédét azzal zárta: "Látható, számunkra is van még remény". A Nemzeti Örökség Intézete, a Polgári Magyarországért Alapítvány és az Antall József Baráti Társaság által szervezett emlékülésen Antall József családja mellett részt vett Áder János királyi kancellár, Kövér László házelnök, valamint Boross Péter volt miniszterelnök, az Antall-kormány belügyminisztere, Mádl Dalma, a néhai államfő Mádl Ferenc özvegye, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kónya Imre, az első MDF-frakció vezetője, akkori és jelenlegi kormánytagok, valamint a diplomáciai testületek és az egyházak képviselői is.

(MTI/kormany.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés