I. Oszkár Svéd Király (1799. július 4.-1859. július 8.)
I. Oszkár (Párizs, 1799. július 4. – Stockholm, 1859. július 8.) Svédország és a vele 1814-óta perszonálunióban álló Norvégia királya 1844-től haláláig. A Bernadotte-ház második uralkodója. Trónra lépése után számos reformot támogatott, uralkodói stílusára a paternalizmus volt jellemző. 1848 után gondolkodás módja egyre konzervatívabbá vált, főként alkotmányos kérdések tekintetében. külpolitikáját az orosz-ellenesség jellemezte.
Származása, ifjúkora
Édesapja Jean Baptiste Bernadotte volt, a francia forradalom tábornoka, Franciaország marsallja, később 1818-tól Svédország (XIV. Károly János néven) és Norvégia (III. Károly János néven) királya. Édesanyja pedig Napóleon francia császár korábbi jegyese, Désirée Clary volt. Szüleinek egyetlen gyermekeként született. Keresztapja Napóleon lett. 1810-ben költözött szüleivel Párizsból Stockholmba. A költözés oka az volt, hogy apját a svéd országgyűlés (Riksdag) megtette trónörökösnek (södermanlandi hercegnek), mint XIII. Károly svéd király fogadott fiát. Apja felvette a lutheránus hitet és megtanulta a nyelvet. Oszkár 1818 óta (apja trónra lépésétől) trónörökös volt, valamint tengernaggyá, az I. lovasdandár parancsnokává és az upsalai, lundi és kristianiai egyetemek kancellárjává nevezték ki. 1822-ben körutazást tett Németországban és Olaszországban, majd később látogatást tett Oroszországban is. 1824-től Norvégia alkirályaként működött.
1838-ban apjának gyanússá vált fia, hogy ellene szervezkedik, és változást akar a miniszterek személyében, vagy esetleg le akarja mondatni apját. Nem bizonyított, hogy Oszkár támogatta a Liberális Pártot apja ellenében, az viszont tény, hogy rossz szemmel nézte apja despotikus uralkodását. Liberalizmusa már trónrakerülése előtt is megnyilvánult, a közoktatást támogató írásában (1839), valamint az 1840-ben[1], Stockholmban álnév alatt megjelent írásában ("Om Straff och straffanstalter"), melyben a börtönreformokat támogatta, a kínzások és halálbüntetések betiltását, ugyanakkor fellépett a börtönben élők életkörülményeinek javításáért.
Svéd Királyi Trón
(Forrás: www.royalcourt.se)
Uralkodása
Apja halála után 1844-ben lépett trónra. Trónralépése után számos reformot támogatott. Kezdeti liberalizmusa és az adópolitikáról, a sajtószabadságról és a büntetőjogi reformról alkotott nézetei egybeestek a politikai változások szükségességével és az iparosodás követelményeivel. Ezek mellett ő tette az első lépést a nemek közötti egyenlőség kivívásásra, mikor 1845-ben keresztül vitte azt a törvényt, melyben kimondta, hogy a férfi és női örökösök (testvérek) egyenlően kell részesülniük az örökségből, amennyiben az elhalt nem végrendelkezett. 1846-ban felszámolta a céh rendszert. Jogalkotásában azt a szempontot vette figyelembe, hogy országainak gazdagságát növelje, 1857-ben a svéd parlament kijelentette, hogy egyik elődje sem tudott ilyen jólétet biztosítani alattvalóinak. Oszkár a skandináv államok szövetségének híve volt, s mint ilyen a perszonáluniuóban áló két országot, Norvégiát és Svédországot ugyanolyan jogokkal ruházta fel, megalkotva a két ország közötti egyenlőséget. Nyomatékosításként új zászlót és címert készíttetett, melyben mindkét állam szerepet kapott. Az 1850-es években foglalkoztatta a 3 skandináv királyság egyesítse egy unióban, ám nehézségek miatt ez nem valósulhatott meg. Hogy Norvégiával kapcsolatát még szorosabbra fűzze, 1847. augusztus 21-én megalapította az Olaf-rendet, Olaf, norvég király tiszteletére, kinek nevéhez fűződik az első sikeres kísérlet Norvégia keresztény hitre térítésében. A Schleswig-Holstein tartományokért folytatott harcokban Dániát támogatta a poroszok ellen (1848–52). A két tartomány német lakói lázadtak fel a dán annexió ellen. Oszkár Csapatokat vezényelt először Funen, majd Jütland vidékére, később pedig Észak-Schleswigbe (1849-50-ben). Közrejátszott a malmöi tűzszünet aláírásában is (1848. augusztus 26). Az 1852-es londoni jegyzőkönyvben pedig azok között szerepelt, akik garanciát vállaltak Dánia sértetlenségéért, Schleswig-Holstein megtarthatta függetlenségét, de továbbra is a dán korona része maradt. Attól tartva, hogy Oroszország igényt formálhat a Varangerfjordra, Oszkár semleges maradt a krími háborúban, később pedig szövetségre lépett Nagy-Britanniával és Franciaországgal (1855. november 25.), hogy országainak területi sértetlenségét fenntarthassa. 1857 őszén gyengélkedése miatt átengedte az ország vezetését fiának, XV. Károly svéd királynak. A művészetekhez élénken vonzódó király, különösen a zene területén jeleskedett, egy opera, számos dal, keringő és indulók köthetők nevéhez. A spanyol Aranygyapjas rend 968. lovagja volt.
Forrás: Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése