Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2010. február 18., csütörtök

Rákóczi Szövetség

Vezetőképzőt szervez a Rákóczi Szövetség



Ifjúsági találkozóval egybekötött vezetőképzőt szervez Budapesten középiskolai szervezetei számára péntektől vasárnapig a Rákóczi Szövetség – közölték a szervezők 
A rendezvény, amelynek célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítése, az érték és az ifjúság témáját járja körül. A közlemény szerint a találkozón előadást tart Mikola István (Fidesz) volt egészségügyi miniszter, Lukács Csaba újságíró, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának tagja. Felszólal Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök, Raffay Ernő történész, valamint Csermely Péter biokémikus, egyetemi tanár, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a határon túl élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében. Nevéből adódóan a szövetség másik fontos feladatának tekinti II. Rákóczi Ferenc fejedelem szellemi örökségének és emlékének megőrzését és a magyar kulturális hagyományok ápolását. A szövetségnek jelenleg Kárpát-medence szerte több mint kilencezer tagja, és csaknem kétszáz helyi szervezete van.

(mti)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés