Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2014. május 28., szerda

Szent László király koronázása elevenedik meg az idei Koronázási Ünnepi Játékokon



  
A 2013-as Szent István Emlékévben az István oratórium volt az első Koronázási Ünnepi Játékok egyik fő eseménye. Idén a Nemzeti Emlékhelyen, az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán Szent László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik majd meg. Augusztus 15-én pedig Musica Sacra címmel a szakrális zeneirodalom gyöngyszemeit fogják csokorba a Nagyboldogasszony-bazilika helyén.



Tavaly a tartalmában és formájában is megújult és Koronázási Ünnepi Játékok megannyi izgalmas programot és élményt kínál – mondta Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója. A fesztivál arra épül, hogy a magyarság koronázó városának történelmi hagyományit felelevenítve emléket állít nagy történelmi személyiségeinknek. A Szent István Emlékévben a fény utca, az óriásbábok és a szertartásjáték nagy siker volt 2013-ban. Az óriásbábok István személye köré építhető alakokat jelenítettek meg és a bábok a diákok közreműködésével mozogtak a történelmi kavalkádban. A szertartásjáték pedig oratórikus formában mutatta be István koronázását. „Sikerült meggyőznünk a kétkedőket, hogy a Nemzeti Emlékhelyen nem szentségtörés egy 2800 fős szabadtéri színpad felépítése és ezen a helyen koronázási szertartásjáték formájában feleleveníteni a koronázást.
KÉPGALÉRIA a Koronázási Ünnepi Játékok sajtótájékoztatójáról



Budapesten a Nemzeti Galériában Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, L. Simon László kormánybiztos, Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes közösen tartott sajtótájékoztatót a Koronázási Ünnepi Játékokról.
2014-ben Szent László koronázása elevenedik majd meg a Nemzeti Emlékhelyen. Olyan óriásbábok készülnek, melyek Szent Lászlóhoz köthetők. Összesen öt nagy báb készül Somogyi Győző tervei alapján és öt általános iskola diákjai versengtek azért, hogy részt vehessenek a készítésben. „Szeretnénk létrehozni egy olyan középkori piac imázst a belvárosban, ami visszautal arra, hogy 21 kereskedelmi út által érintett város milyen is volt akkoriban. A szertartásjáték pedig Szent László koronázását eleveníti fel, melyben igyekszünk a Szent László legenda legizgalmasabb momentumait megeleveníteni.”
Brájer Éva Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, hogy a város a tavalyi évben nagyon megváltozott, hiszen megújult a Fő utca és a programok igazi közösséggé formálták a fehérváriakat. Szeretnénk, ha sok vendég jönne el idén nyáron Fehérvárra és részese lenne ennek az élménynek. A Harmonia Albensis koncertsorozattal kapcsolatban kiemelte, hogy a Nemzeti Emlékhelyen felépülő színpadon nagykoncerttel várják majd a közönséget. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a városba betérő vendégek egész nyáron, magas színvonalú programokkal találkozhatnak. „Szeretettel várunk mindenkit!”

A Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész tervezte óriásbáb-gyűjteménybe idén új alakok kerülnek: László király, valamint a hozzá közel álló személyek, I. Géza (testvére), Rheinfeldi Adelheid (felesége), Piroska (lánya) és Salamon (unokatestvére).
Vargha Tamás országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy tavaly nagy sikere volt a Koronázási Ünnepi Játékok. Szent László a lovagkirály a magyar katonák védőszentje és példa is, hiszen a magyar történelem sikeres országépítő uralkodója, aki biztosította a független magyar létet.



Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A koronázási szertartásjáték közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, mintegy 230 fellépő részvételével, látványos külsőségek között valósult meg. 2014 nyarán ugyanezen a helyszínen a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László királynak a koronázására kerül sor.
Az ünnepi játékok programja között szerepel még Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes koncertje augusztus 15-én a Nemzeti Emlékhely színpadán. Az est vendége Dolhai Attila (ének), Cserta Balázs (fúvós hangszerek), Szlama László (koboz), Tóth László (trombita) és a Quartett Escualo, közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, vezényel Drahos Béla. A műsorban részletek hangzanak el többek között Händel, Verdi és Erkel műveiből, valamint népdalok és népi imádságok szólalnak meg. Miklósa Erika arról is beszélt, hogy 18 éve él Fehérvár mellett és kötelességének tekinti, hogy bekapcsolódjon a programokba. műsort három fő részre osztották és a koncerten olyan dalok hangzanak majd el, amik Máriához köthetőek. L Simon László kormánybiztos elmondta, hogy boldogan vesz részt minden fehérvári kulturális program népszerűsítésében. Örömét fejezte ki, hogy a budai várban jelentik be ezt a nagyszabású programot és reményét fejezte ki, hogy jövőre a megújult Várbazárban tartják majd a Koronázási Ünnepi Játékok beharangozó sajtótájékoztatóját. Mint mondta a rendezvényt sok más program mellett a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja. Elmondta, hogy Székesfehérváron idén a 18. Fehérvári Zenei Napokat az-az a FEZEN-t, XIX. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivált, a Hetedhét Játékfesztivált és a Rock Beach fesztivált és a Koronázási Ünnepi Játékokat is támogatja az NKA.   A héten Budapesten, a várban népszerűsítik a Koronázási Ünnepi Játékokat.



 „



Rajzolni király!” címmel gyermekrajzpályázatot is hirdettek a szervezők
amelynek eredményét dr. Matuz János művészeti intendáns ismertette. Közel kétszáz fehérvári és Fejér megyei diák küldte be alkotásait, a legjobbakból zászlók készülnek a királyi menethez, valamint a fesztivál idején kiszínezhető vásznakra is felrajzolják azokat. A rajzpályázat fődíját Kiss Dorina Perpétua 11. osztályos Tópartis diák nyerte el. A zsűri egy különdíjat is felajánlott a sok szép alkotást látva, ezt Kluge Ida Berta, a Munkácsy Mihály Általános Iskola 3. osztályos tanulója nyerte el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés