Budavári Királyi Palota

Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!

Királyi bejegyzések archívuma

A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!

2009. június 28., vasárnap

Szekszárdi Szent László Király Napok 2009. Június 26-28.

Szent László napok Szekszárdon


A Szent László napi búcsúk hagyományát őrzi Szekszárd, amikor júniusban - immár ötödik éve a város védőszentjének ünnepén - ország-világra szóló vigalmat rendez, három éve ez a rendezvény háromnapos fesztivállá nőtte ki magát. A városalapító I. Béla király fiának, Szent Lászlónak, mint a város védőszentjének ünnepe mindig kiemelkedő eseménye volt a városnak. A családi összejövetelek meghittségét szerették volna kiterjeszteni a szervezők a szélesebb közönség számára a vigalom megrendezésével - közölte a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Pócs Margit, a közművelődési és civil kapcsolatok referense. A szervezők szándéka szerint a rendezvényt fokozatosan szélesítenék a Szent Lászlóhoz kötődő településekkel, illetve a Kárpát-medencei városokkal való együttműködés irányába - tette hozzá. A nyitónapon, június 22-én a katolikus közösségi házban rendezendő konferencián Tempfli József, Nagyvárad katolikus püspöke a népi emlékezetben, az erdélyi mondavilágban élő Szent Lászlóról tart előadást, valamint ő mondja a szentbeszédet a nyitó szentmisén. A három nap kínálatában hangversenyek, kiállítások, színi előadások mellett hagyományosan megrendezik a DIGI 24 elnevezésű digitális kisfilmek versenyét Makk Károly filmrendező zsűrielnökletével, a középkori jelmezes felvonulást, a korabeli fegyveres történelmi játékokat. Népi kirakodóvásár, történelmi játszóház, középkori játszótér várja a gyerekeket, múzeumok éjszakája, gasztronómiai különlegességek és a történelmi borvidék rangos borászainak nyitott pincéi várják a felnőtteket.










A város maga választotta védőszentje tiszteletére középkori hagyományokat idéz a gazdag programsorozat. Ezennel kihirdettetik, hogy Szent László Királyunk meglátogatá Szekszárdnak hírös-nevezetes városát ez év június havának 26. 27. és 28. napján, és ott vigadalom rendeztetik tiszteletére, melyben lovagok vívnak Adelheid szépséges Királynénk kegyeiért, megválasztatik a legelsö udvarhölgy, a leghitelesebb kalmár, komédiások és mutatványosok mulattatják a népet, céhek kínálják portékáikat, ifjak zenélnek fülnek tetszö dallamos muzsikát, továbbá mindenféle jó bor és étek, mely szem szájnak ingere megtaláltatik. Szent László Királyunk fogadá a por nép hódolatát, valamint az ez évi dézsmát és a néki kijáró adományokat.

Királyunk szívesen látná eme vigadalmban országának más tájain élö mindennemü és rangú alattvalóit, és fogadá hódolatikat !



Szekszárdi Szent László Napi Vigadalomban, Szent Iván (június) havának 28-dik napján
Adatik tudtára Szekszárd városa és a környező települések népeinek, hogy a 2009-dik évi Szekszárdi Szent László Napi Vigadalom alkalmábul az vidék hajadonjai és asszonyai közül megválasztatik László király urunk hitvesének, Adelheid királyné úrasszonynak Első Udvarhölgye!


http://www.babitsmuvhaz.hu
uno.hu, www.szentkoronaradio.hu




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

Oldal statisztika: összes oldalmegjelenítés