Szent István király és augusztus 20.
(A régiségben "Szent Király"; 1001- 1038-ig uralkodott.)
Az ország és a nemzet mennyei patrónusa, istápja. Pogány nemzetségeink eredethagyománya, égi választottsága az Árpád-ház szentségi tekintélyében él tovább. István legendájának legarchaikusabb eleme, amikor is éjszakának évadján életére törnek: az utód örökölni akarja az öreg király bölcsességét, mágikus szentségi erejét.
A Szent Király koronáját, a magyar Szent Koronát a középkorban élő személyként tisztelték. A vele megkoronázott király a szertartás által nemcsak közjogi elismerésben, hanem István és Koronája szentségi karizmájában is részesült: integritás, sacralis contactus!
Az édesanyának, Saroltának Vajk születése előtt a protomártír Szent István jelent meg álmában. Megjósolta, hogy fia király lesz, s parancsolta, hogy az ő nevét adják majd neki. Gézának az Isten angyala adta tudtul, hogy művét nem fejezheti be, mert kezéhez vér tapad; fia születik, akinek a földi korona után a mennyei korona is megadatik. Az egri székesegyházból minden vasárnap körmenet indult a régiségben a Szent István templomba, az égi koronát elnyert Szent Király ereklyéinek köszöntésére.
István uralkodásának emberfeletti próbái adódtak: Imre korai halála, a pogánysághoz húzó törzsek megfékezése, az ország megvédése. Élete végén a Szent Koronával lelkét és nemzetét, az egész hazát Boldogasszony oltalmába ajánlotta. Koporsójának domborműképei-a Mennyei Királyt megillető szimbólumok. A középkorban szakadatlanul zarándokoltak e koporsóhoz; idegenek is. Számtalan beteg lelte gyógyulását sírjánál, akadt olyan is, aki már útközben gyógyulását kapta. Hatalmas kőrakást halmoztak föl sírjánál a hálás meggyógyultak Székesfehérvár az ő ereje miatt válhatott szent magyar várossá.
A legenda szerint István Asztrikot küldte koronáért és áldásért a pápához. Az időn a lengyelek fejedelme is követet küldött Rómába, Szilveszter pápa el is készíttette részére a koronát, de az Úr Istvánt választotta. Asztrikkal a korona mellett Szent Keresztet is küldött a pápa, hogy azt István apostolsága jeléül majd előtte vigyék. (A legújabb kutatások szerint a magyar Szent Korona készítése évszázadokkal megelőzte István korát. A pápa a koronát "visszaadta" a magyaroknak.)" A magyar Szent Korona az örök királyi méltóságot jelenti, az egymás után következő halandó királyok sorát. A XIV. századtól a tanúkat a Szent Koronára is eskették. A korona elhurcolása után, amint hazakerült, mindig, minden jobbra fordult. Egyes uralkodók, például Rudolf jól tudták, ha a koronát birtokolják, az országot is kezükben tartják. Rudolf lemondása után díszes menet hozta haza Prágából a koronát. Az őt fogadó tömeg eképpen köszöntötte: "Légy üdvözölve hazánknak isteni ereje... Krisztus képe!"
A Szent Jobb, István király jobb keze, a magyarság egyik legtiszteltebb jelértékű ereklyéje. A Napot idéző Szent Jobb tiszteletét az Aranybulla törvénybe iktatta. Az Úr csodát művelt: a király gyógyító és áldó jobbját megkímélte az enyészettől. Ünnepi miséjében egyebek között ezt találjuk: "Szegd meg a kenyeredet az éhezőknek, s a szegényeket, a bújdosókat fogadd hazádba." A Szent Jobbra a XVIII. században Ragúzában akadtak rá. Mária Terézia hozatta vissza 1771-ben Bécsbe, majd nemsokára Budára került. Amerre vitték, az országutakat elözönlötte a jámbor nép. Megállt a munka, zúgtak a harangok, dörögtek a mozsarak. Az ereklye országjárása 1938-ban és 1986-ban megismétlődött.
Boldogasszony után, Szent Márton mellett Szent István az ország patrónusa. Szerte a világon számos templomnak ő a védőszentje. (A brazíliai Sao Paolo államban Szentistvánfalva található!) Acoma mexikói indián falu templomának Szent István királyunk a védőszentje. Búcsúnapján, szeptember 2-án szobrát kultikus tánc és ének kíséretében hordozzák körül.
Ikonográfiájában a Szent Koronát ajánlja föl Boldogasszonynak. István nemcsak a szent, hanem a történelmi héroszt is jelenti számunkra. Mária Terézia 1774-ben Szent István lovagrendet alapított. Szegeden a csizmaszár díszes, szívalakú kivágását "szentistvánkivágás"-nak nevezik. Csizmadiák, szabók, bányászok, pénzverők védőszentje. A körmöcbányai bányászbúcsún körmenet, lovasjáték, kardtánc, lövészverseny volt tiszteletére. Felsőszakonyon és Buzsákon az asszonyok és a lányok fekete ruhában "gyászos öltözetben sírván" mentek el szentmiséjére. A malmokat és a hajókat a Szent Király ünnepén zöld ággal díszítették Szegeden. A gabonaszállító hajókat Szent Istvánra keresztelték.
Az ócsádi szlovák legendában István király a Racsa nevű hegy belsejében rejtőzködik, a hegy tetején repedés tátong. Az erre legeltető pásztornak régebben minden napon eltűnt itt egy-egy báránya. Bojtárját küldte utánuk, aki pár nap múlva került csak elő. Ő mesélte, hogy a hegy belsejében tágas terembe jutott, ahol fegyveres katonák alszanak, lovon, s az egyikük Szent István király. A király azt mondta neki, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy fölszabadítsa népét, hazáját. A moldvai csángók balladaszerű énekében Szent István egykor majd "a világ minden népének szabadítója és királya lesz". Szlovák és morva legenda szerint a magyar haza földjén pogány ellen küzdő szlovákokat a Szent Király, István segíti győzelemre. Bánáti román mondában a palotaépítő István álmot lát, a mennybot három angyal száll le hozzá, s ezt mondják neki: mikorra elkészülnek palotáid, életedet általadod. A főpapok ezt meghallották, s nyomban szentté avatták.
Pöstyén szlovák lányai éjfélkor kimentek a Lánykútra - a Szent Király éjfélén, annak erejében - a templomosok klastromának romjaihoz vizet meríteni. Megmosdottak benne, s reggel azzal a legénnyel találkoztak, aki később feleségül vette őket.
naput.hu
Kapcsolódó:
Szent István király "Égi királynénk" oltalmára bízta hazánkat
Őfelsége Levente király a Magyar Nemzetért, a Magyar Hazáért, a szuverén Magyar Királyságért! 14 éves az új Magyar Királyság! A szeretet, az emberi élet védelme, az emberi méltóság tisztelete intelligens emberi magatartásmód! Egyesítsük Nagy-Magyarországot! PAX!


Budavári Királyi Palota

Támogatja Nagy-Magyarország, a Magyar Királyság területeinek egyesítését!
Királyi bejegyzések archívuma
-
►
2017
(9)
- ► szeptember (1)
-
►
2015
(12)
- ► szeptember (2)
-
►
2014
(51)
- ► szeptember (4)
-
►
2010
(275)
- ► szeptember (8)
A királyi oldal rendszeres olvasása jót tesz a Magyar Királyságnak és Önnek egyaránt!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Augusztus 20.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Augusztus 20.. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. augusztus 20., péntek
Méltó ünnep augusztus 20.-án
2010. augusztus 20.
A Magyar Királyság lobogójának ünnepélyes felvonásával, a közjogi méltóságok jelenlétében kezdődött meg pénteken a Kossuth Lajos téren az augusztus 20-i központi állami ünnepség. Nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban – hangsúlyozta ünnepi beszédében a Királyi Kancellár a Hősök terén, a tisztavatáson. Surján László szerint volt és van annyi jó ebben a nemzetben, hogy ismét esélyt kapott önmaga újjáépítésére, s hogy újra emelkedő nemzet legyen. A kereszténydemokrata EP-képviselő a veszprémi ünnepségen kijelentette, hogy az erkölcsi rend helyreállításával kezdődik az ország felemelkedése.
A Királyi Kancellár emlékeztetett, hogy Szent István Király törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek védelme, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta. Arról is beszélt, hogy újra nagyszerű dolgok előtt állunk, valami megmozdult a magyar lelkekben. Valami, ami valóságos, igazi, mélyről fakadó változást hoz az életünkben: nagyobbat és fontosabbat, mint amire a politika vagy a gazdaság képes. Kijelentette: mindenkit büszkeséggel tölthet el, hogy ezen a napon lép hatályba a kettős állampolgárságról szóló, a szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosítását lehetővé tevő jogszabály. Szép hagyománynak nevezte, hogy a tisztek augusztus 20-án tesznek esküt, mert így összeér az egyéni és a közösségi ünnep: a katonák életében ez egy büszkeségre okot adó pillanat, amelyhez az ünnep távlatot ad, elhelyezi az embert abban a kötelékben, amelyben a hivatását teljesíti. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a honvédségnek korszerű, hagyományokon nyugvó, erős háttérre van szüksége.
Az egység közös cél – mondta Surján László, európai parlamenti (EP) képviselő pénteken Veszprémben, a Szent István Király és Boldog Gizella Királyné szobránál, a várban rendezett ünnepségen. Szent István Király idejében ez a közös cél a nagyobb nyugat-európai egységbe való betagozódást, ott a saját helyünk és arculatunk megtalálását, s természetesen önállóságunk megtartását jelentette – hangsúlyozta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke a mintegy 250-300 jelenlévő ünneplő előtt. Surján László szerint volt és van annyi jó ebben a nemzetben, hogy ismét esélyt kapott önmaga újjáépítésére, s hogy újra emelkedő nemzet legyen. A KDNP politikusa szerint kettős titka van annak, hogy az új eséllyel élni tudjunk: egy természetfölötti és egy evilági. A természetfölötti az, hogy ez a nemzet újra rátaláljon Istenére, az evilági pedig az összekapaszkodás, az egybefonódás gondolata. Ma már közgazdászok is tanítják, hogy erkölcs nélkül nem működik még a gazdaság sem. A KDNP alelnöke szerint arra van szükség, hogy olyan törvényeink legyenek, hogy mondhassák azt az emberek, egy a jog és az erkölcs. Szükséges tehát egy erős állam, amely képes végrehajtani az erkölcsi rendnek is megfelelő törvényeket.
Augusztus huszadikán I. István Király szentté avatásának napjára emlékezünk, amely 1991-től államalapító Szent István Király napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett. Augusztus 20-a az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)